Diagnózis - a neurodegeneratív betegségek és terápiás kísérletei, valamint az inzulinrezisztenciáról
A Szeged Televízió regionális egészségügyi magazinjában ma a neurodegeneratív és immunológiai kórképekkel foglalkozunk. Vendégeimmel, Vécsei László professzorral és Papp Csabával egy erről szóló, nemrégiben lezárult programról beszélgetek. Ehhez kapcsolódik a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkája is. Az Ormos Intézet filmjéből pedig az inzulinrezisztenciáról tudhatnak meg többet. Tavaly év végén zárult le az az öt éves program, amelyben a kinureninek szerepét vizsgálták az ideg-, immun- és izomrendszer fiziológiás folyamataiban az egyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karán és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. A Neurodegeneratív és immunológiai kórképek molekuláris biológiai alapjai: terápiás kísérletek kinureninekkel elnevezésű program szakmai vezetője Prof. Dr. Vécsei László és a projekt menedzsere, Papp Csaba beszél munkájukról. Kapcsolódóan egy filmet láthatnak arról, hogy hogyan modellezik egereken egy súlyos neurodegneratív betegség kialakulását a Szegedi Biológiai Központban. Az úgynevezett ALS-t fertőzött emberek vérével juttatják a rágcsálókba. Az eljárás azért is érdekes, mert kikerüli a véragygátat. Fáradtság, túlsúly, eredménytelen fogyókúra, alvászavarok, fejfájás. Csak néhány azon tünet közül, melyek az inzulinrezisztenciára jellemzőek. Bár a tünetek általánosak, egyszerű laboratóriumi vizsgálattal kimutatható a betegség. Az Ormos Intézet filmjéből az is kiderül, miért van több inzulinra szükség a megfelelő vércukorszint fenntartásához e betegség következtében. -

Diagnózis - a rolleres balesetekről, a véradás fontosságáról, Éva története - 2025. augusztus 25.

Dr Ilniczky Sándor - Az internet hatása az orvos beteg kapcsolatra

Prof. Dr. Kiss László: Hol van mindenki? A Fermi-paradoxon és a földönkívüli élet lehetőségei

Diagnózis - a vastagbéldaganatról, az endometriózisról és bemutatunk egy Junior Prima díjas kutatót

Diagnózis - Mennyi időre vagyunk attól, hogy gyógyíthatók legyenek a tumorok? - 2024. április 22.

Szegedi Híradó - heti hírösszefoglaló - 2026. június 28.

Dr. Bíró Gyöngyvér: Élet az Árpád-korban – A 11–13. századi települések jellemzői...

Santo Rosário | 26° Dia | Quaresma 2026 | 19/03 | 03:40 | Live Ao vivo

Diagnózis - Ritka betegségekről és folytatjuk Petra történetét.

Diagnózis - a méhnyakrákról, szegedi diákok diagnosztikai módszere a rák korai felfedezésére.

Mi Történik Altatáskor – Az Altatás Menete

MDT Working (Multidisciplinárny tím) | Ondrej Obediar

CNS Infections | Clinical Medicine

Dr. Farkas Eszter: A stroke betegség során fellépő agyi sérülések okai

Dr Veréb Blanka

Az elhízás és a túlsúly kezelési lehetőségei | Egyensúlyban #2

Diagnózis - a függőségről általában és a kábítószerek hatásmechanizmusáról

MFB Podcast - Beszélgetés Dr. Bajzik Éva rehabilitációs szakorvossal az INPP terápiáról

Egerszegi Esték – 2026. június 23.

