Dr. Bíró Gyöngyvér: Élet az Árpád-korban – A 11–13. századi települések jellemzői...

Dr. Bíró Gyöngyvér: Élet az Árpád-korban – A 11–13. századi települések jellemzői a Magyar Királyság területén A történelem iránt érdeklődőkben gyakran merül fel a kérdés, hogy vajon milyen lehetett az élet az emberiség történetének korábbi korszakaiban. Hol és milyen házakban laktak, milyen egyéb építményeket készítettek, hogyan, illetve mivel töltötték a mindennapjaikat, és ehhez milyen tárgyakat használtak eleink? Az előadás célja ezen kérdések nagy vonalakban történő megválaszolása, az Árpád-kori településhálózat, a településtípusok, s különösen a falvak általános jellemzőinek bemutatása által. A hallgatóság megismerkedhet a lakóépületek főbb típusaival, a különböző funkciót betöltő egyéb objektumokkal, valamint röviden a korszak kézművességét és kereskedelmét is érinti az előadás témája. Kitérünk az egykori közösségek életmódjára és mindennapi tevékenységeire is, így szó esik az állattartásról, a mezőgazdaságról, de a játékok és a babonás szokások is megjelennek majd említés szintjén. Végezetül, mivel a vallásosság és a halál is az élet része, az előadás végén utalunk az Árpád-kori templomépítészet és a temetkezés szerepére a települések viszonylatában.

MKI | Prof. Dr. Takács Miklós: Egy Árpád-kori babonás szokás régészeti lenyomatának vonatkozásai
▶︎

Dr. Gorcsa Oszkár – Hadifoglyok a hátországban: kényszermunka, konfliktusok és tiltott kapcsolatok..

Dr. Neparáczki Endre: Magyar uralkodócsaládok archeogenetikai vizsgálata

SZTE Science Podcast: Dr. Gál Tamás - Hőkupola, melegrekordok, klímaváltozás tudományos magyarázata

M5 História - Az Árpád-kor és az Aranybulla (2022. április 9.)

Prof. Dr. Kiss László: Hol van mindenki? A Fermi-paradoxon és a földönkívüli élet lehetőségei

#17 Az Árpád-ház nyomában - Dr. B. Szabó János, Dr. Sudár Balázs történészek

MKI | Bús Bence: Bugac-Pétermonostora Árpád-kori temetőjének módszertani és belső topográfiája

Dr. Kiss Gábor Ferenc: Szemelvények a 20. századi hadtörténetből

Amikor az autó végleg legyőzte a lovat... | Autóipari mérföldkövek E01

Prof. Dr. Szilágyi Zsófia: Az ismeretlen Móricz Zsigmond

Dr. Tasiné Dr. Csúcs Ildikó–Szent-Györgyi Albert, mint a Horthy Miklós Tudományegyetem első rektora

Fizika a világ végén: Vinkó József és Kiss László beszélgetése az Univerzum kezdetéről és végéről

Dr. Tapolyai Emőke – "Veled megelégszem" – A meghitt kapcsolat titka

A fekete lyukak teljes története – a kozmosz legnagyobb rejtélyéről

SZTE Szabadegyetem-XXVII. szem.: Prof.Dr.Gyenge Zoltán–A tér és idő a filozófiában és a művészetben

Dr. Zapala-Maléth Ágnes – Magyar Anjouk, avignoni pápák: a Szentszék és a Magyar Királyág ...

Zsoldos Attila: Az Árpád-kori Magyar Királyság európai kapcsolatrendszere – 2015. február 22.

Mráv Zsolt–Gál Andrea–Gutay Mónika: Késő római katonai őrállomás régészeti kutatása

Habsburgok a spanyol trónon – Rubicon-est