Diagnózis - Ritka betegségekről és folytatjuk Petra történetét.

A kislány egy olyan betegségben szenved, amelyből összesen félszáz esetet ismernek a világon. Ma a világon akár 400 millió ember is élhet valamilyen ritka betegséggel, az Európai Unióban ez a szám elérheti a 30 milliót. Vendégemmel pedig arról beszélgetek, miért fontos feladat a ritka kórképek tanulmányozása. Az idei évben az Agykutatás Hetének központi témája a mesterséges intelligencia és az agy közötti kapcsolat volt.A Szegedi Biológiai Kutatóközpontban ugyanis azt vizsgálják, hogyan segíti a gépi tanulás az agyi sejtek azonosítását. Józsa Petrát először két éve mutattuk be Önöknek. Az életvidám kislány betegségtörténete néhány hónapos korában kezdődött, de évek kellettek ahhoz, hogy megszülessen a végleges diagnózis. Petra egy olyan ritka genetikai betegségben szenved, amelyből eddig összesen 50 esetet ismernek a világon. A carpotarsalis osteorysis syndroma, röviden MCTO nemcsak ritka, hanem jelenleg gyógyíthatatlan betegség is. Ma a világon akár 400 millió ember is élhet valamilyen ritka betegséggel, az Európai Unióban ez a szám elérheti a 30 milliót. Az elmúlt évtizedekben felgyorsult a vizsgálatuk és ma már mintegy 8000 -féle ritka betegséget azonosítottak. A rendellenességek mintegy háromnegyede genetikai eredetű és gyermekkorban kezdődik, mint Petra esetében is. Megismerésükre a legjobb módszer a kutatások felgyorsítása és a genomszintű adatbázis létrehozása. Erről beszélgetek vendégemmel, Széll Márta professzorral, a szegedi egyetem Orvosi Genetikai Intézetének vezetőjével. Az idei évben az Agykutatás Hetének központi témája a mesterséges intelligencia és az agy közötti kapcsolat volt. Az egyik fő kérdés pedig az volt, hogy hogyan segítheti a gépi tanulás az agysejt-típusok azonosítását? Ennek kapcsán az egyik vizsgált típusba a mikroglia sejtek tartoztak, amelyek az idegrendszer gyulladásos betegségeinél lépnek akcióba.

Hol a helye a filozófiának a tudományok palettáján ma? | Pavlovits Tamás
▶︎

Hol a helye a filozófiának a tudományok palettáján ma? | Pavlovits Tamás

Diagnózis - Mennyi időre vagyunk attól, hogy gyógyíthatók legyenek a tumorok?  - 2024. április 22.
▶︎

Diagnózis - Mennyi időre vagyunk attól, hogy gyógyíthatók legyenek a tumorok? - 2024. április 22.

Diagnózis - Semmelweis díjazott, a fejfájás okai, felkészülés a nyaralásra
▶︎

Diagnózis - Semmelweis díjazott, a fejfájás okai, felkészülés a nyaralásra

Dr. Farkas Eszter: A stroke betegség során fellépő agyi sérülések okai
▶︎

Dr. Farkas Eszter: A stroke betegség során fellépő agyi sérülések okai

A méhnyakráktól bőrünk védelméig | Aranyklinika Podcast 1. rész
▶︎

A méhnyakráktól bőrünk védelméig | Aranyklinika Podcast 1. rész

Kozma-Vízkeleti Dániel: Tartós és harmonikus párkapcsolat - kinek kell?
▶︎

Kozma-Vízkeleti Dániel: Tartós és harmonikus párkapcsolat - kinek kell?

Az ínyvisszahúzódás kezelési lehetőségei és ínysorvadás típusai | Dentors parodontológia
▶︎

Az ínyvisszahúzódás kezelési lehetőségei és ínysorvadás típusai | Dentors parodontológia

SZTE - Alvásdiagnosztika - Alvásdiagnosztikai és terápiás központ
▶︎

SZTE - Alvásdiagnosztika - Alvásdiagnosztikai és terápiás központ

Dr. Tapolyai Emőke – "Veled megelégszem" – A meghitt kapcsolat titka
▶︎

Dr. Tapolyai Emőke – "Veled megelégszem" – A meghitt kapcsolat titka

Diagnózis - a születés - 2026.június 15.
▶︎

Diagnózis - a születés - 2026.június 15.

Dr. Neparáczki Endre: Magyar uralkodócsaládok archeogenetikai vizsgálata
▶︎

Dr. Neparáczki Endre: Magyar uralkodócsaládok archeogenetikai vizsgálata

Scientists Reveal Shocking Genetic Origin of Hungarians
▶︎

Scientists Reveal Shocking Genetic Origin of Hungarians

Szédülésdiagnosztika ICS Impulse vHIT vizsgálat - Dr. Jarabin János András PhD, Tisza Medical Center
▶︎

Szédülésdiagnosztika ICS Impulse vHIT vizsgálat - Dr. Jarabin János András PhD, Tisza Medical Center

Diagnózis - a terhességi epepangás következményiről és bemutatjuk a Reprodukciós Medicina Intézetet.
▶︎

Diagnózis - a terhességi epepangás következményiről és bemutatjuk a Reprodukciós Medicina Intézetet.

Szegedi Híradó - heti hírösszefoglaló - 2026. június 28.
▶︎

Szegedi Híradó - heti hírösszefoglaló - 2026. június 28.

The Relentless Truth-Seeker – Ákos Hadházy, Former Hungarian MP /// Friderikusz Podcast #146
▶︎

The Relentless Truth-Seeker – Ákos Hadházy, Former Hungarian MP /// Friderikusz Podcast #146

Ne dőljünk be a szóbeszédnek! 3. Mit ne higgy el, ha IBS a diagnózis? - Egészségügyi tévhitek
▶︎

Ne dőljünk be a szóbeszédnek! 3. Mit ne higgy el, ha IBS a diagnózis? - Egészségügyi tévhitek

Kegyetlenül agyonlőtte ex-barátnőjét és új szerelmét – életfogytiglant kapott | LEVENTE KLUBJA
▶︎

Kegyetlenül agyonlőtte ex-barátnőjét és új szerelmét – életfogytiglant kapott | LEVENTE KLUBJA

Dr. Bíró Gyöngyvér: Élet az Árpád-korban – A 11–13. századi települések jellemzői...
▶︎

Dr. Bíró Gyöngyvér: Élet az Árpád-korban – A 11–13. századi települések jellemzői...

MFB Podcast - Beszélgetés Dr. Bajzik Éva rehabilitációs szakorvossal a mozgásfejlesztésről
▶︎

MFB Podcast - Beszélgetés Dr. Bajzik Éva rehabilitációs szakorvossal a mozgásfejlesztésről