Sokadalommal és várszínházi megnyitóval startolt a gyulai nyár

Idén is felkúszott a várszínház zászlaja a Gyulai Vár falára, majd egymást követő három ágyúlövés jelezte, hogy immár hivatalosan is elkezdődött a teátrum hatvanharmadik, nyári évada. A Várkertben tartott megnyitón Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a Körösvölgyi Sokadalom Gyulán életben maradt, ami egy széles összefogásnak köszönhető. Gyula a kultúra végvára, ez pedig nagyban köszönhető a Körösvölgyi Sokadalomnak és a várszínháznak. Ráki Zsolt országgyűlési képviselő azt mondta, a teátrum komoly értéket képvisel egy gyorsan változó világban. Elek Tibor, a várszínház igazgatója kiemelte, több mint hat évtizedes múlttal bírnak, ez pedig bizonyos értelemben kötelezi őket a folytatásra és a folyamatos megújításra. Az elmúlt időszakban összművészeti fesztiválsorozatot kínálnak, amely a legkülönbözőbb korosztályoknak, eltérő érdeklődésű embereknek kínál programokat. A hétvégi Körösvölgyi Sokadalom a számos néptáncos fellépő mellett a máig élő népi kultúrát mutatták be. Az idei esemény középpontjában a fazekasság állt. Olyan kiállítást rendeztek, mely a dél-alföldi fazekasokat mutatja be. Bár Gyulán volt fazekas központ, térségünkben nem volt igazán híres erről a mesterségről. A Körösvölgyi Sokadalmat az egész hétvégés kánikula ellenére is sokan keresték fel.