54 programot kínál a Gyulai Nyári Korzó
Négy helyszínen ötvennégy programmal várja az érdeklődőket a Gyulai Nyári Korzó a turisztikai főszezonban - jelentették be a hétfői sajtótájékoztatón a Szent Miklós parkban. Június 29-től augusztus 29-ig, két hónapon át tartanak majd a kultúra valamennyi ágát bemutató, ingyenesen látogatható rendezvények. A hagyományokhoz híven ismét a helyi tehetségek bemutatására kerül a hangsúly, a fellépők közel háromnegyede helyi, vagy gyulai kötődésű - árulta el Repisky Dániel, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft egyik ügyvezetője. Ebben az évben újítás, hogy júliusban a megszokott este hét óra helyett fél nyolckor kezdődnek majd a belvárosi programok. Az előző évekhez hasonlóan hétfőn, a Világóránál koncertekkel indul majd a hét, szerdánként a Harruckern téren különböző tánc, mozgás-művészeti bemutatóval készülnek. Az elkövetkező hetekben a néptánc mellett hiphop előadást, és még hastáncot is láthatnak az érdeklődők. Csütörtökönként a Szent Miklós parkban a Székely Aladár Fotóklub és a művelődési központban működő két festőcsoport, a József Dezső Alkotókör, illetve a Gyulai Alkotók Baráti Köre szabadfestéssel várja majd az arra járókat, mely - az előző évek tapasztalata alapján - kiváló kikapcsolódási lehetőség a kisgyermekes családok számára is. A festés és a rendhagyó tárlat mellett kisebb zenei formációk is közreműködnek majd az összművészeti programon. A negyedik helyszínen, a Rondellában nincs előre meghatározott nap, a Várkertben zajló eseményekhez, a Gyulai Várszínház előadásaihoz igazítják a koncerteket. Repisky Dániel elárulta, itt is a műfaji sokszínűségre törekedtek a szervezésnél, lesznek tribute zenekarok, rock-, népművészeti- és pop koncertek is. Az előző évi siker miatt idén négy utcabált rendeznek majd. A minden korosztályt megszólító ingyenes programok teljes sora a művelődési központ weboldalán, illetve a közösségi felületein egyaránt elérhető.

Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének ülése 2026. 06. 25.

Gyula Tv Híradó - 2026. 07. 01.

Gyula Tv Híradó - 2026. 06. 30.

Áder: “Sürgősen felejtsék el, vonják vissza!” - Áder János #32

Szenvedés és izzadás a nyár egyik legmelegebb napján | 24.hu

A TISZA Kormány fontos sajtótájékoztatója! 🔴⚪🟢 ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

Shakira, Burna Boy - Dai Dai (Official Video)

MOST CHEAP STREET FOOD IN AFGHANISTAN | KABULI PULAO | ROAS CHICKEN | BIRYANI RECIPE | STREET FOOD

Kelt almás palacsinta - "Kőttes" almás palacsinta

Genius Invention by a 60-Year-Old Plumber! 7 Free Recycling Ideas from Plastic Mesh & Old PVC Pipes

Orbán nem számolt a realitással az aranykonvoj-ügyben

Híradó 2026. július 1. – Erdély TV

I have never eaten such delicious zucchini! Nobody knows this recipe! Only 2 ingredients!

ASMR Best Triggers For Sleep Collection (No Talking) 3 Hours of Tapping & Scratching

The Lost Melodies of Scotland & Ireland | Powerful Bagpipes & Celtic Soul

Kik járták ki, és aztán hogyan fektették el a kínos ügyeket a NAV-nál? | Interjú Tiszolczi Lajossal

Ego Bodybuilder HUMILIATED Beyond Belief 🤯 | Anatoly GYM PRANK

Raffai János: Ha megkapjuk az engedélyt, a hétvégén megnyithat Gyopárosfürdő

Unbelievable Smart Worker & Hilarious Fails | Construction Compilation #7 #adamrose #smartworkers

