Izgalmas előadásokkal folytatódik a várszínházi évad

A Körösvölgyi Sokadalommal és a Mestermunka című néptáncszínházi előadással már megkezdődött a Gyulai Várszínház hatvanharmadik nyári évada. A programok igazából július harmadikától indulnak be. Elek Tibor úgy fogalmazott, A feleség negyvennél kezdődik című produkciót azért nem ajánlja, mert már korábban elfogyott rá az összes jegy. Felhívta viszont a figyelmet a vasárnapi produkcióra, mely nemcsak érdekesnek ígérkezik, hanem helyi szereplők is közreműködnek benne. A Gyulai Várszínház programjai idén egészen augusztus tizennyolcadikáig tartanak, az előttünk álló hetekben valamennyi korosztály számára kínálnak hol tartalmasabb, hol könnyedebb kikapcsolódást.

A fideszes polgármester, aki elmondta Orbánnak a kritikáit – interjú Cser-Palkovics Andrással
▶︎

Gyula Tv Híradó - 2026. 07. 01.
▶︎

Gyula Tv Híradó - 2026. 07. 01.

Váratlanul megszólalt Áder János, „polgárháború kezdetének” véli Sulyok Tamás elmozdítását

She Wasn't Even Done Singing Yet When The GOLD Confetti Filled The Stage! 🤩

Gyula Tv Híradó - 2026. 07. 02.
▶︎

Gyula Tv Híradó - 2026. 07. 02.

LIVE: Macron welcomes Thailand’s king and queen to the Elysee Palace

Életem legszebb kertje | kert TV
▶︎

Életem legszebb kertje | kert TV

The Judges Didn't Think She Could Sing... But Then She Opened Her Mouth!

MOST CHEAP STREET FOOD IN AFGHANISTAN | KABULI PULAO | ROAS CHICKEN | BIRYANI RECIPE | STREET FOOD

Nagyfelületű burkolatjavítás zajlik Békéscsaba és Gyula között

Szenvedés és izzadás a nyár egyik legmelegebb napján  | 24.hu

Gyula Tv Híradó - 2026. 06. 30.
▶︎

Gyula Tv Híradó - 2026. 06. 30.

❗Only milk and fruit! Delicious and healthy dessert in 5 minutes - without oven, flour and gelatin!

Unbelievable Smart Worker & Hilarious Fails | Construction Compilation #5 #adamrose #smartworkers

Hamis a magyarság képe Mohácsról? - Ez itt a kérdés

Sürgősen le kell állítani Zelenszkijt, különben elkerülhetetlen az összeomlás - Földi László

Gyárfás Tamás meggyanúsításához politikai jóváhagyás kellett | PartizánPOLITIKA Kovács Lajossal

Kapitány beszólt? Vajon jól tette? Hogyan védekezzünk a klímaváltozásban-  passzívház eszközökkel?

Farmer's Idea of ​​Inventing an Electric Bicycle! Will Surprise Everyone

MI lesz velünk? (podcast) | Mérő László | 01. rész