1988 - Ormos Mária az MSZMP jövőjéről - Mária Ormos on the Future of the Socialist Workers' Party

[English below ↓] „Vállalhatja-e a párt, és hogyan, miként, a bázis minő átcsoportosításával azt, hogy szembekerül eddigi bázisának legszilárdabb oszlopával vagy annak egy részével?” Ormos Mária (1930–2019) Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, politikus, az MTA rendes tagja, a 20. század történetének kutatója. 1951-től az MDP tagja. 1952-ben szerez diplomát, 1956 után ellenezte a megtorlásokat és tanúskodás megtagadása miatt állásából 1957-ben eltávolították. A Magyar Országos Levéltárhoz kerül. Az MSZMP-be csak 1969-ben lép be. A '70-es években külföldön kutathat. 1984-től 1992-ig a pécsi egyetem rektora. 1988-tól az MSZMP KB tagja lesz, később az MSZP alapító tagja. Több történelmi folyóirat szerkesztője. Beszédében felvázolja az 1988-ban általa észlelt társadalmi folyamatokat, és felvázol egy, a szocialista párt vezetésével végigvihető reformfolyamatot. Kiemeli annak a fontosságát, hogy a reformfolyamatnak találkoznia kell a lakosság valóságérzékelésével is, és hogy őszintének kell lenni a magyar néppel. Kiáll az egypártrendszer fenntartása mellett - bár a későbbiekre nézve nem veti el a többpártrendszer bevezetését, és erre két év múlva végül sor is kerül. A beszéd ritka kombináció: kormánypárti, de kritikus értelmiségi álláspontot mutat, és talán jól ábrázolja az MSZMP irányvonalához közel álló, a megjelent ellenzékkel is kritikus, baloldali értelmiségiek akkori világképét. --- "Can the party, and how, by regrouping the base in a qualitative way, assume that it will come up against the strongest pillar of its previous base or a part of it?" Mária Ormos (1930–2019) Hungarian historian, university professor, politician, Széchenyi Prize-winning member of the Hungarian Academy of Sciences, researcher of 20th century history. Member of the Hungarian Workers' Party since 1951. Graduated in 1952, opposed the reprisals after the 1956 revolution and was removed from her position in 1957 for refusing to testify. She was assigned to the Hungarian National Archives. She only joined the MSZMP later, in 1969. In the 1970s, she was allowed to conduct research abroad. From 1984 to 1992, she was rector of the University of Pécs. From 1988, she became a member of the MSZMP Central Committee, and later a founding member of the MSZP. She was the editor of several historical journals. In her speech, she outlines the social processes he observed in 1988 and outlines a reform process that can be carried out under the leadership of the Socialist Party. She emphasizes the importance of the reform process meeting the population's perception of reality and of being honest with the Hungarian people. She stands for maintaining the single-party system - although she does not rule out the introduction of a multi-party system in the future, which will eventually happen two years later. The speech is a rare combination: it shows a pro-government but critical intellectual stance, and perhaps well depicts the worldview of left-wing intellectuals at the time, close to the MSZMP's line, and also critical of the emerging opposition. --- Magyar beszédek / Hungarian Speeches (lejátszási lista/playlist):    • Magyar beszédek - Hungarian Speeches   Magyar érdekességek / Hungarian Curiosities (lejátszási lista/playlist):    • Magyar érdekességek - Hungarian Curiosities   --- Források/Sources: https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/... Tartalom: 0:00 Bemutatkozás, témamegjelölés 1:00 A Párt új politikája és ennek szüksége 3:03 Értelmiség szerepe a társadalmi mozgásokban, ellenzék 6:08 A reform lehetséges támogatói 9:23 Egypártrendszer 10:53 „Az előterjesztések koalíciója” 11:50 Gazdaságpolitika 13:17 Pártprogram megfogalmazása A videót oktatási célból osztom meg.

„Más embert kíván a politika, és mást a tudomány” – archív beszélgetés Ormos Mária történésszel
▶︎

„Más embert kíván a politika, és mást a tudomány” – archív beszélgetés Ormos Mária történésszel

1986 - Faludy György torontói interjúja - Interview with György Faludy in Toronto
▶︎

1986 - Faludy György torontói interjúja - Interview with György Faludy in Toronto

MAKSA ZOLTÁN KITÁLAL: EZÉRT TŰNT EL A KÉPERNYŐRŐL // Hevesi Tamás Podcast
▶︎

MAKSA ZOLTÁN KITÁLAL: EZÉRT TŰNT EL A KÉPERNYŐRŐL // Hevesi Tamás Podcast

Alkotmányt sértett, megfosztható tisztségétől Sulyok Tamás |  Vörös Imre
▶︎

Alkotmányt sértett, megfosztható tisztségétől Sulyok Tamás | Vörös Imre

Hamis a magyarság képe Mohácsról? - Ez itt a kérdés
▶︎

Hamis a magyarság képe Mohácsról? - Ez itt a kérdés

1958 - Fock Jenő Rákosiról és a külföldön lévő elvtársakról - Jenő Fock on Exiled Comrades
▶︎

1958 - Fock Jenő Rákosiról és a külföldön lévő elvtársakról - Jenő Fock on Exiled Comrades

Rainer M. János: Nagyobb bennem a felszabadultság, mint 1990-ben volt
▶︎

Rainer M. János: Nagyobb bennem a felszabadultság, mint 1990-ben volt

Orosz-ukrán háború: végtelen drónharcmező - a békének esélye sincs | Trend FM
▶︎

Orosz-ukrán háború: végtelen drónharcmező - a békének esélye sincs | Trend FM

Ferrari Luce: mit tud fél millió euróért egy elektromos autó?
▶︎

Ferrari Luce: mit tud fél millió euróért egy elektromos autó?

Üzenet a magyar Jockey Ewingnak | Konstruktív Ellenzék | 8. adás
▶︎

Üzenet a magyar Jockey Ewingnak | Konstruktív Ellenzék | 8. adás

A Parlament előtti sortűz titka: kik lőttek a tömegbe 1956 októberében?
▶︎

A Parlament előtti sortűz titka: kik lőttek a tömegbe 1956 októberében?

1994 - Horn Gyula kormányának beiktatásakor - Gyula Horn's Inauguration Speech
▶︎

1994 - Horn Gyula kormányának beiktatásakor - Gyula Horn's Inauguration Speech

Milyen ember Alföldi Róbert? Havas elmondja! | Havas Szerint
▶︎

Milyen ember Alföldi Róbert? Havas elmondja! | Havas Szerint

KOGNITÍV megújulás és DISSZONANCIA a Fidesz kongresszusán
▶︎

KOGNITÍV megújulás és DISSZONANCIA a Fidesz kongresszusán

2005 - Horn Gyula az ügynökaktákról - Gyula Horn on former Socialist State Agents
▶︎

2005 - Horn Gyula az ügynökaktákról - Gyula Horn on former Socialist State Agents

Rogánra börtön vár
▶︎

Rogánra börtön vár

Vitéz Nagybányai Horthy Miklós beszéde az amerikai néphez
▶︎

Vitéz Nagybányai Horthy Miklós beszéde az amerikai néphez

32. Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor - HírTV
▶︎

32. Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor - HírTV

Iran war latest: Trump says peace deal imminent as Tehran signals delays
▶︎

Iran war latest: Trump says peace deal imminent as Tehran signals delays