1994 - Horn Gyula kormányának beiktatásakor - Gyula Horn's Inauguration Speech
[English below ↓] „E tekintetben abszurd állítás nem nemzetinek tekinteni azt a koalíciót, amely a választópolgárok túlnyomó többségét képviseli.” A Horn-kormány Magyarország rendszerváltás utáni harmadik kormánya volt, mely két párt, az MSZP és az SZDSZ koalíciójából jött létre. A koalíció az Országgyűlésben kétharmados többséggel rendelkezett, önként vállalta azonban, hogy a kétharmados törvényeket csak az ellenzékkel való konszenzus megléte esetén módosítja. A váratlan koalíció sokak számára meglepő volt. Horn így beszédében is kitér a rendszerváltás utáni megbékélés ügyére, a 20. század traumáira. Ő maga is érintett volt ezekben: édesapját a nácik deportálták, bátyja az 1956-os forradalom környékén hunyt el máig tisztázatlan okokból, ő maga pedig '56-ban előbb nemzetőr, majd a fegyveres karhatalom tagja is volt. Horn a rákosista irányvonal bukása után csatlakozott az MDP-hez, 1954-ben. A forradalom leverése után a kormányon, majd az MSZMP-n belül a külügyek területén mozgott és párton belül kialakult reformer imázsa. Legnagyobb hírrel járó külpolitikai sikere a Vasfüggöny lebontása és az úgynevezett 'Páneurópai Piknik' volt 1989-ben. A rendszerváltás után az MSZMP meghatározó alakja maradt. Beszéde szerint szívén viselte a kisemberek, a dolgozók sorsát, és a szokásos politikusi közhelyeket is kerülni igyekezett. Idővonal: 00:00 - Szociálliberális kormány jött létre 02:16 - Köszönetnyilvánítások 04:52 - A gazdasági átalakulás folyamata 10:09 - Elszegényedés Magyarországon 12:33 - Új kormányzati intézkedési terv 16:49 - Nemzeti összefogás, szociális partnerség 22:50 - Az átmenet nehézségei 25:39 - Nemzeti összefogás és véleménykülönbségek 32:00 - Az igazságszolgáltatás szükséges reformja 34:05 - Néhány szó saját autóbalesetéről 35:36 - A kormány stílusa 37:35 - A kormány külpolitikája 42:48 - Zárszó (miért vállalta a kormányfői pozíciót; nehézségek és remények) --- "In this regard, it is an absurd claim to consider the coalition that represents the vast majority of voters as 'non-national'." The Horn government was Hungary's third government after the regime change, which was formed from a coalition of two parties, the former socialist ruling party, MSZP and the liberal SZDSZ. The coalition had a two-thirds majority in the National Assembly, but voluntarily undertook to amend the two-thirds laws only if there was a consensus with the opposition. The unexpected coalition came as a surprise to many. In his speech, Horn also addresses the matter of reconciliation after the regime change, the traumas of the 20th century. He himself was involved in these: his father was deported by the Nazis, his brother died around the time of the 1956 revolution for reasons still unclear, and he himself was first a national guard in 1956 and then a member of the Soviet-aligned government forces. Horn joined the communist party in 1954 after the fall of the Stalinist Rákosi clique. After the suppression of the revolution, he moved to the field of foreign affairs within the government and then within the MSZMP, slowly developing his image as a reformer within the party. His most publicized foreign policy success was the dismantling of the Iron Curtain on the Austrian-Hungarian border during the so-called 'Pan-European Picnic' in 1989. After the regime change, he remained a dominant figure in the MSZP. According to his speech, he cared about the fate of the little people and the workers, and tried to avoid the usual political platitudes. --- Magyar beszédek / Hungarian Speeches (lejátszási lista/playlist): • Magyar beszédek - Hungarian Speeches Magyar érdekességek / Hungarian Curiosities (lejátszási lista/playlist): • Magyar érdekességek - Hungarian Curiosities --- Források/Sources: Szöveg: https://www.arcanum.com/hu/online-kia... videó: https://www.parlament.hu/web/guest/or...

1991 - Habsburg Ottó velemi beszéde - Otto von Habsburg's Speech in Velem

Így Bukott El Orbán Viktor Birodalma

Jazzer Podcast - Egri János

Nap-kelte Kereszttűzben Horn Gyula (1998.05.)

1988 - Ormos Mária az MSZMP jövőjéről - Mária Ormos on the Future of the Socialist Workers' Party

Vitéz Nagybányai Horthy Miklós beszéde az amerikai néphez

Horn Gyula: ,,Torgyán Pubi" - Teljes felszólalás (2000. 08. 23.)

1986 - Faludy György torontói interjúja - Interview with György Faludy in Toronto
![Adolf Hitler speaks to the German armaments workers in Berlin, December 10, 1940 [English Subtitles]](https://i.ytimg.com/vi/yFrEn7AUJLQ/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwEjCNACELwBSFryq4qpAxUIARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAE=&rs=AOn4CLA-m57iwwvdDHm0oORBX0HiSrVVJw)
Adolf Hitler speaks to the German armaments workers in Berlin, December 10, 1940 [English Subtitles]

Sajtóklub – Szenvedély, megújulás és generációváltás – Így alakul át az ellenzéki Fidesz

1996 - Hack Péter az új alkotmányról - Péter Hack on the New Constitution

2005 - Horn Gyula az ügynökaktákról - Gyula Horn on former Socialist State Agents

Beszélgetés Horn Gyulával (Puzsér, Ellenpont, Magyar)

The end of communism in Hungary

Nézd a fideszes képviselők arcát, amikor Magyar Péter kiosztja őket
![MTV1 riportok, interjúk a választás két fordulója közben [1994. május 15.] (1)](https://i.ytimg.com/vi/C5Z1x0EkSCU/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwE9CNACELwBSFryq4qpAy8IARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAHwAQH4Ab4HgALQBYoCDAgAEAEYEyAmKH8wDw==&rs=AOn4CLDjkUMZSrgd-6CxptrBKujDXKvaGA)
MTV1 riportok, interjúk a választás két fordulója közben [1994. május 15.] (1)

Kéri László vendége Kuncze Gábor, a Horn-kormány egykori belügyminisztere // KÉRI KÉRDI

Hogy tetszik Torgyán Józsefnek a "..Hej te bunkócska te drága..."

BREAKING: Trump TEARS into Netanyahu over Hezbollah strikes
![Horn Gyula - Orbán Viktor vita [vita - 1998] 16/16](https://i.ytimg.com/vi/fdGaenJmUuc/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwE9CNACELwBSFryq4qpAy8IARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAHwAQH4Ab4CgALwAYoCDAgAEAEYWiBlKEIwDw==&rs=AOn4CLCNhoiKjurTDFriEjTATtAsVsyP_Q)
