József Attila & Ágnes Vanilla - Szeretők lázadása

József Attila: Szeretők lázadása Eljön az az éjjel, melynek minden csillaga szívig ég el. Föllázadt szeretõk szaladnak lobogó hajakkal, zenékkel. Nótázva hozza mind a partig görnyesztõ piros drágaságát. Megtárul morogva a tenger s kincseiket mind bedobálják. Gyõztél, eljöttünk szerelemmel, ízedet visszahoztuk néked, nosza fogadd bilincseinket, kötözd be fájó szívverésed. Nosza fogadd hát koronánkat, a harangot, sapkánkon a csörgõt, egy zacskó lisztünk s egy marék elbúsult, ragaszkodó szöllõt. Fogadd most-tépett ágainkat, vedd jólcsinált szerszámainkat. Fogadd seprõnket, tányérunkat, de ágyunk helyett, nesze, magunkat. S füstölgõ, parazsas homlokkal fiúk és lányok leguggolnak, fölöttük reszketve ereszkednek pártalanul nagy, teli holdak. S a víz a sok vad ajándéktól kijön értük, elönti õket, hanem hiába zúg, zúgása erõsbíti az éneklõket. A lányok dalát: Tenger vagyunk, keserû só vagytok ti bennünk - a fiúk dalát: Partok vagyunk, keserû tenger vagytok bennünk. - S a víz habzó, kibomlott kontyán ragyogó holtakat ringat csengve és háborogván emlékezik az elcsöndesült szerelemre.