3 és 1/2 - A hit filozófiája - 2- évad, 8.rész

A teremtés részleteiről kevés a konkrét tudásunk, ezúttal mégis megkíséreljük tudományos és filozófiai szemszögből, napról napra rekonstruálni ezeket az eseményeket, amelyben egy kiváló biofizikus is segítségünkre lesz. Vendég: dr. Lukács András A hit filozófiája 2. évad - sorozat Ruff Tiborral és Gesztesi Mátéval Új évadunk a beszélgetésvariációk egy témára címet is kaphatná, hiszen egy-egy kérdéshez több epizódon át, több szempontból közelítünk, így szeretnénk minél több igazságot felfedezni, és még mélyebben megérteni, miről szól a Biblia. Legfontosabb célunk persze továbbra is a kötetlenség és a kreativitás, szóval végülis idővel elképzelhető, hogy a sorozat egész más irányt vesz majd, mint gondoltuk. Alap fókuszunk mindenesetre a királyok korára esik, Dávidtól Salamonon át Izrael teljes széteséséig, de a demokráciától a művészeteken át sok mindenről szó lesz, főleg azzal a kiemelt céllal, hogy friss tudást szerezzünk arról, vajon nekünk ma mit mondanak ezek a történetek. Lesz beszélgetés, zenélés, és közös bibliaelemzés, szóval elég sok minden, amiért reméljük, érdemes lesz hallgatni minket. #Teremtés #Tudomány #Filozófia

Évi mondja nem nem, nem | Nem enged a korszellem. - A hit filozófiája - 2. évad, 9. rész
▶︎

Dávid, Isten Gyermeke - A hit filozófiája - 2. évad, 1. rész

BURGENLANDI SZÉKELYEK
▶︎

BURGENLANDI SZÉKELYEK

A Bali, amit nem látsz az Instagramon - miért költöztünk haza?

A 27 nyelvű ember elárulja a nyelvtanulás igazi titkát (meglepően egyszerű)

Zsoltárok művészete - A hit filozófiája - 2. évad, 2. rész

10. Sámuel második könyve, Károli Biblia, Ószövetség

Ezek a rövid mondatok átformálják a sorsod!

Elhívás - A hit filozófiája - 2. évad, 4, rész

Elfogytál? Van kiút! – Így kerüljük el a kiégést | Fodor Sándor

Rendkívüli vereség: Oroszország bekerítette Ukrajna erődvárosát, itt az összeomlás? - Vukics Ferenc

40. Máté evangéliuma (képekkel illusztrált), Károli Biblia, Újszövetség

Láthatatlan világ - A hit filozófiája - 4. évad, 3. rész

A Biblia titkos története (Teljes sorozat)

Jóllét szakértő: Az út a szorongástól a nyugalomig rövidebb, mint gondolnád

Világbirodalom Magyarországról: Luxemburgi Zsigmond uralkodása #3

A bölcsesség mint olyan - A hit filozófiája - 2. évad, 7. rész

Minden hiábavalóság - A hit filozófiája - 2. éved, 6. rész

A Hit Filozófiája - 2. évad 9. rész - Évi mondja: Nem, Nem, Nem, Nem enged a korszellem

Schiffer András és Hont András korszerűtlen elmélkedései