Máthé Zsuzsa: Az eutanázia bevezetése csúszós lejtőn való elindulást jelent, és nem lesz visszaút

A 21. századi korszellem kézbe kívánja venni az élet kezdete mellett az élet végét is. Ne becsüljük le a kegyes halál veszélyeit és ne induljunk el az eutanázia legalizációjának csúszós lejtőjén – hangsúlyozta napirend előtti felszólalásában hétfőn Máthé Zsuzsa. Egy hitében és életszeretetében meggyengült civilizációban élünk. Miközben fantasztikus erőfeszítéseket teszünk egy-egy emberi élet megmentéséért és az orvostudomány soha nem látott eredményeket ér el, elfordítjuk a fejünket, hogyha a rosszkor érkező emberi életeknek a tömeges kioltásáról van szó, és szomorú tényként rögzíthetjük azt, hogy fiataljaink egyre kevésbé tartják értékesnek az életet arra, hogy továbbadják – fejtette ki a KDNP országgyűlési képviselője. Leszögezte: az élethez való jog, az élet feltétlen tisztelete a legősibb elidegeníthetetlen jogunk, amely a modernitásban mégis egyre inkább viszonylagossá válik. Ne induljunk el olyan irányba, ahonnan nem lesz visszaút – figyelmeztetett a kereszténydemokrata politikus. Felidézte, hogy a francia parlament a napokban elfogadta a halálba segítésről szóló törvényt, így a nyolcadik európai ország lesz, amely legalizálja az eutanáziát, Hollandiában pedig nemrég hajtottak végre eutanáziát egy 12 év alatti kisgyermeken.

Megkérdeztük Bárándy Pétert, vállalná-e az államfői posztot
▶︎

Szokatlan fordulatokkal teli vitát hozott Magyar Péter elnöki felkérése

Diktatórikus káosz a szomszédban: Kijev egyre távolabb az uniós álmoktól? - HírTV

Polgár Juditról és Szijjártó BYD-hez igazolásáról kérdeztünk a Parlament folyosóján

„Ismerem Varga Juditot, nagyon szeretem, és sokszor jut eszembe, milyen kőkemény lehetett”

„Így magyarázkodni még nem láttuk Magyar Pétert, ki sem merte mondani Polgár Judit nevét”

Kivonult a Tisza, káoszba fulladt a parlament ülése

Bandaháború, Don Hatvanpuszta és a félmilliós szemüveg: elképesztő szócsata a Parlamentben

Máthé Zsuzsa: A torz és kínzóan primitív tiszás narratíva köszönőviszonyban sincs a valósággal

Z.Kárpát Dániel napirend előtti felszólalása ( 2026.02.02.)

JUHI X JÁMBI 🤭 Csípőből reagálunk 🔥 FLEX #10

Téma dňa s Eduardom Chmelárom: Cesta späť z polarizovanej spoločnosti / Spor vlády s NKÚ

Kitálal az egykori NER-kommunikátor, Kuna Tibor: „A félelem tartotta össze Orbán rendszerét”

Magyar Péter hibázott Polgár Judit bejelentésével? Elmaradt a társadalmi egyeztetés

Rendkívüli: megtámadták Moszkvát, Oroszország brutális válaszcsapást mért - Krausz Tamás

Komment - Elnöki baki - HírTV
▶︎

Komment - Elnöki baki - HírTV

Juhász Hajnalka: A Tisza reformcsomagja nem a demokráciát, hanem a hatalom bebetonozását szolgálja

Rétvári Bence: Menekül a kormányzás elől Magyar Péter

Zvizdićeva LEKCIJA Dodiku i Čoviću: „OHR nam treba zbog VAS – sve dok pojedinci rade na secesiji!“

Bóka János szerint Magyar Péter szava annyit ér, mint „lepkefing a dzsungelben”