„Ismerem Varga Juditot, nagyon szeretem, és sokszor jut eszembe, milyen kőkemény lehetett”

Máthé Zsuzsa, a KDNP országgyűlési képviselője a Mandiner podcastjában Magyar Péter parlamenti, gúnyos, bántalmazó stílusával kapcsolatban elmondta, számára igazodási pont, azok az „avíttnak tűnő gondolatok”, amelyekbe, mint „gyökérbe kell kapaszkodni, és ha háromszor vagy háromezerszer kinevetik, megtapossák, belerúgnak” akkor is „az, hogy itt vagyunk ezeregyszáz éve, az az identitásunkból, a családok, a nemzet, a hit erejéből” lehetséges. „Akármennyire nevetségessé teszik ezeket a szavakat, fogalmakat, őriznünk kell ezeket, és így eltávolítani, amennyire lehet ezt a bántalmazó közeget”. „Ismerem Varga Juditot, nagyon szeretem, és sokszor jut eszembe, milyen kőkemény lehetett” – jegyezte meg a kereszténydemokrata politikus. Beszélt arról is, hogy pedagógus családból származik, és szűkebb-tágabb környezetében „fogják a fejüket, hiszen ők szakemberek, benne élnek, dolgoznak, vagy dolgoztak ebben a rendszerben, és halljuk itt az ötleteket, javaslatokat a húsz perces tanórára, vagy, hogy mindenki el van hízva, ergo teljesen fölösleges a testnevelésóra. Az öt évente 120 óra továbbképzés a pedagógusoknak megalázó, és – idézet következik –, „ne kelljen ilyen hülyeségekkel foglalkozniuk”? Tehát ha valaki a kétezres évek elején lediplomázott és azóta pedagógusként dolgozik, akkor ez 2035-ben is valid és aktuális tudásnak számít majd? És a kedvencem, hogy a diákoknak legyen beleszólásuk a tantervbe, a tanrendbe és a hasonlókba…”

Szinetár Dóra: A színházi bántalmazásról és a mérgező kollégákról
▶︎

Cserhalmi György /HALLGATLAK-Jótanácsok az élethez

Orbán Hajdúval viteti el a balhét? Lakner az aranykonvojról | Elemző Benyó Ritával

Áder: “Sürgősen felejtsék el, vonják vissza!” - Áder János #32

A fideszes polgármester, aki elmondta Orbánnak a kritikáit – interjú Cser-Palkovics Andrással

Kaiser Ferenc: Magyarországnak nem kell eljátszania, hogy világpolitikai tényező – Kompország

A VV Fanni gyilkosság nyomában: megszólal a család ügyvédje a bizonyítékokokról - Lichy József

“Isten nyugosztalja Fenyő Jánost!” | Interjú Gyárfás Tamással

Aranykonvoj-ügy: „Saját szakállára egy különleges egység nem tud kimenni és elfogni embereket”

Vége a közmédia hazugsággyárának?
▶︎

Vége a közmédia hazugsággyárának?

NEM FOG LEMONDANI! Fodor és Schiffer beolvasott Magyar Péternek a Sulyok-ügy miatt | KözBeszéd #137

Oligarchatúra, Tiborczék milliárdos lakása, zárt körű tonhalas buli: Ilyen a NER-luxus belülről

Rendkívüli: döntő szakaszba lépett a háború, Németország kemény lépést tett - Nógrádi György

Schiffer András: valami nem stimmel Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes háborúja körül

Máthé Zsuzsa: A jogállam magyarországi lebontása precedens lesz Európa számára

Kiterjedt rakéta- és dróntámadást indítottak az orosz erők Kijev ellen az éjszaka folyamán - HírTV

Ára van annak, hogy Szingapúrban élünk 16 éve

Bármelyik pillanatban egymásnak feszülhetnek a törökök és az izraeliek? - Tarik Demirkan

2026 06 26 Zürich
▶︎

2026 06 26 Zürich

Tizedannyiba kerül megelőzni a klímakatasztrófát, mint nem tenni semmit | ZÖLDVÁLASZ