Úri utcai beszélgetések 2. – Saly Noémi
Évtizedeken át volt a magyar történettudomány centruma az Úri utcában, hiszen ott működött az MTA Történettudományi Intézete és a Magyar Történelmi Társulat is. Szalonbeszélgetés-sorozatunkban magyar történészekkel és társadalomtudósokkal beszélgetünk pályájukról, kutatásaikról, a magyar történettudomány múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Második vendégünk SALY NOÉMI, tabáni születésű irodalom- és Budapest-történész, „a régi budapesti élet elbűvölő esszenciája” (azaz a kávéháztörténet) szakértője, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum volt munkatársa volt. A 2021. november 17-i beszélgetést Prosinger Lívia vezette. Helyszín: 1014 Budapest, Úri utca 6. ______________________________________ KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ: Saly Noémival korábban már beszélgettünk "Hadszíntér és hátország" című projektünk egyik sorozatában, amely "A múzsákat lelövik, ugye?" címmel az első az első világháború és a kultúra kapcsolatáról, a háború máig élő kulturális hatásairól szólt. Akkor eseményünk másik résztvevője F. Dózsa Katalin művészettörténész volt. A beszélgetésben szó esett arról, hogy noha a háború első évében még élénk társasági élet folyt a fővárosban, a harcok második-harmadik esztendejében bizonyos fokú „szűk-ség” már az élet minden területén jelentkezett - így a divatban is. Az első világháború új helyzet elé állította a nőket, át kellett venniük a hadbavonult férfiak helyett a családfő szerepét. Új női ideál született - szó szerint új (a korábbinál lényegesen rövidebb) köntösben. Tekintse meg az eseményről készült videót: • A múzsákat lelövik, ugye? 2015/4. - Divat ... ______________________________________ www.polhist.hu ______________________________________

Úri utcai beszélgetések 4. – Jeszenszky Géza

Saly Noémi: Szerzetesek bölcsessége

Úri utcai beszélgetések 1. – Pók Attila

Úri utcából száműzött beszélgetések 30. – Gyáni Gábor történész

OLCSÓ LEVES MINDENKOR - SALY NOÉMI RECEPTJE | Panna Cotta | Palikék világa

Kávéházi pletykák: miért nem lila (már) a Fradi? Saly Noémi, Inforádió, Aréna

Saly Noémi előadása: A pikolótól a főúrig - A kávéházi szamárlétra (Kávéházak Éjszakája 2021)

Saly Noémi: A tudománynak nem kell olyannak lennie, mint egy zsák fűrészpornak | 24.hu

Budapest-kilátó – Saly Noémi

"Minden korszaknak megvan a maga kávéháza" ☕️ | Saly Noémi a Klubrádióban

Zakuszka, apácák és családi legendák I Saly Noémi & Mautner Zsófi I Kóstoljuk meg!

Világtalálkozó - Saly Noémi és Nánási Pál (Klubrádió)

D17 évzáró – „Hogy nőtt nagyra Budapest? Városfejlődés dióhéjban” Saly Noémi előadása (2025.12.17.)

Úri utcából száműzött beszélgetések 29. – Valuch Tibor történész

Saly Noémi: A Tabán tündöklése és bukása (Mindenki Akadémiája)

Tényleg birodalmak sorsát döntötte el a só? Mennyire érdemes vigyázni vele, ha sokáig akarunk élni?

Úri utcából száműzött beszélgetések 27. – Bayer József

Kávé, kávé - Saly Noémi a kávéházak titkairól

Kéri, Pásztor, Saly, Verebes: karácsonyi kerekasztal visszatérő vendégekkel

