Hülye diktátorok még hülyébb törvényei: van, ahol még az állami tévé emblémája is az elnök úr feje

Hordozható wc, eltörölt időszámítás, anyuka nevére átkeresztelt április és köztéri szobor a saját könyvnek. Jönnek a hülye diktátorok még hülyébb törvényei azokból a diktatúrákból, ahol személyesen is jártam. Többek között megismerhetitek a csodálatos vezetőt, aki kilátogatott egy országos bajnokságra, és ha már ott volt, akkor meg is nyerte azt. De nem maradhat ki az a lángelme sem, aki úgy lett díszdoktor, hogy szinte írni és olvasni sem tudott. És helyet kap a listán az az ember is, aki vasbeton bunkerekkel építtette tele a saját hazáját. A csúcs pedig az a vezető, aki annyira jó ember volt, hogy a teste sosem termelt méreganyagokat, így nem is kellett pisilnie és kakilnia. Soka! Minden érintett diktatúrában jártam és most elmesélem, hogy mi mindent láttam és éreztem az elmeháborodott diktátorok "életművéből" #diktátor #albánia #haiti #uganda +#északkoreatürkmenisztán #románia #tvrtko #tvrtkoaföldkörül

A világ leghülyébb diktátora
▶︎

A világ leghülyébb diktátora

A legdurvább afrikai levélcsalások nyomában

Erzsike és Kim Ir Szen! Megtaláltuk az észak-koreai diktátor legközelebbi magyar bizalmasát

Arc nélküli emberek: a lepratelep titkai!

A II. világháború utolsó hadifoglyának hiteles története

Happy old age of an elderly couple far from civilization. Apricot season

László Róbert a Fidesz széteséséről: A nagyja még hátravan | ÉLŐ

BULDÓZERES birtokbavétel 🚜Szolnokon 🚧
▶︎

BULDÓZERES birtokbavétel 🚜Szolnokon 🚧

A román forradalom véres 72 órája: mit titkoltak el Ceaușescu bukásáról?

Észak-Korea legőrültebb szabályai, TOP10

Trump signs off on nuclear deal with Saudi Arabia

Total cost of Iran war likely higher than $37.5 billion claimed by Hegseth, sources say

MUST WATCH: Hegseth And Peters Get Into Heated Battle Over 'Failure' Accusation About Iran War

SZUPEREXKLUZÍV‼️ Kim Ir Szen legjobb magyar barátja: Erzsike hihetetlen története

New wave of strikes as US, Iran battle over control of Strait of Hormuz

U.S. deal with Saudi Arabia could allow them to enrich uranium

Kommunista diktatúra: Rákosi Mátyás Magyarországa

Geopolitical Portrait of Belarus
▶︎

Geopolitical Portrait of Belarus

A magyar szuperkém, aki átverte az egész világot

Lehet-e újra háború a Balkánon?!  ELSŐ RÉSZ: Jugoszlávia élete és halála…

Ilyen egy ÖTCSILLAGOS HOTEL Egyiptomban
▶︎

Ilyen egy ÖTCSILLAGOS HOTEL Egyiptomban

U.S. strikes on Iran continue
▶︎

U.S. strikes on Iran continue

World's Longest Flight in Economy Class! AeroNewsGermany

Iran war costs nearly $38 billion, Pentagon asks for more funding

Parajd polgármestere: “A sóbányának 600.000 látogatója volt, most NULLA!”-mi a helyzet Parajdon?!

Lehet-e újra háború a Balkánon?! MÁSODIK RÉSZ: a délszláv háború pokla…

„Így magyarázkodni még nem láttuk Magyar Pétert, ki sem merte mondani Polgár Judit nevét”

US bombing attacks in Iran reach 11th night; Pentagon seeks more money

Hatalmas robajjal omlik éppen össze a Fidesz

Észak-Korea Félkész Szellemhotele
▶︎

Észak-Korea Félkész Szellemhotele