SZUPEREXKLUZÍV‼️ Kim Ir Szen legjobb magyar barátja: Erzsike hihetetlen története
Életem egyik legdöbbenetesebb története, egyben talán leghihetetlenebb beszélgetése: Észak-Korea diktátoráról, Kim Ir Szen "Nagy Vezér Elnök Elvtárstól" azt hihetnénk, hogy talán kommunista elvtársa, Rákosi Mátyás volt a legjobb magyar barátja; esetleg az MSZMP első titkára: Kádár János. DE NEM: Kim Ir Szen legjobb magyar barátja egy nyírcsaholyi asszony, Szilágyi Erzsike volt. A titokzatos nő, aki éveken keresztül naponta több órát töltött a világ legzártabb országának rettegett diktátorával, akivel beutazta egész Észak-Koreát. Szilágyi Erzsébet Mátészalka mellett született de Svájcban lett híres nyirokmasszázs-specialista. Egyszer csak koreai emberek érkeztek hozzá azzal, hogy be kellene tanítania pár koreai lányt. Menet közben derült ki, hogy szó sem volt tanításról, meg az is, hogy nem Dél-, hanem Észak-Koreába kellene mennie, ahol egy "idősebb urat fog kezelni". Az egyszeri alkalomból tucatnyi út, a két hetes megállapodásból pedig sok éves ott tartózkodás lett, s mivel az "idősebb úr" állapota rohamosan javulni kezdett, a páciens és kezelője közel kerültek egymáshoz. Kim Ir Szen (merthogy ő volt az "idős beteg") egy idő után már el sem akarta engedni Erzsikét, akit mindenhova elvitt magával: volt idő, amikor sülve főve együtt voltak. Szilágyi Erzsébetről nemcsak Magyarországon és nem csak Svájcban nem tudták, hogy miért jár ennyiszer Koreába, a magyar asszony a testvérének és családja egyetlen más tagjának sem árulta el a nagy titkot, például azt, hogy Kim Ir Szen palotájában szokott vacsorázni, hoghy moziba, színházba és pecázni jár a rettegett diktátorral. Erzsike sokszor és sokat mesélt nekem és egészen megrázó, megdöbbentő, s néha még humoros dolgokat is elárult Kim Ir Szen és diktatúrája mindennapjaiból. Több beszélgetésünk is volt, a leghosszabbat és legátfogóbbat Erzsike nappalijában rögzítettem. Ez életem egyik leghihetetlenebb története és interjúja, amelyet most podcast formájában közre is adok. Tanulságos lesz, ígérem! #korea #phenjan #kimirszen #kimilsung #remetekirályság #kommunizmus #diktatura #tvrtko #tvrtkoaföldkörül

Észak-Korea legőrültebb szabályai, TOP10

Erzsike és Kim Ir Szen! Megtaláltuk az észak-koreai diktátor legközelebbi magyar bizalmasát

Körút - 2026. július 23. - kulturális magazin

Kompország Plusz: Észak-Korea belülről, soha nem látott felvételekkel

Tvrtko: Túl minden határon - TRIANON a 100 éves fájdalom

VUJITY TVRTKO: ELŐBB FOGOK ÁTÖLELNI EGY PÉKET, MINT EGY POLITIKUST | Három igazság | Palikék világa

Miért Nem Rohanja Le Senki Észak-Koreát?

„Mama, kérlek, ülj le… Zsoltit megölték!”- Prof. Dr. Bagdy Emőke legnagyobb harca

A Szövetséges Pilóták RÉMÁLMA: A gép, ami szétverhette Volna a formációkat

TVRTKO - a magánember! Az otthonunkban a családjáról, terveiről mesél!

A magyar menekült, aki Amerika szupersztárja lett

Mit eszik egy Japánban élő magyar?🍙🍜

BARBI, New York magyar mocsokgyilkosa

Sztereotípiák Japánról 🇯🇵 (magyar szemmel): Mennyi igaz belőlük?

A Balaton eltitkolt katonai létesítményei: szovjet atomraktárak a magyar tenger partján

A csernobili zóna magyar főorvosa: “Egyedül maradtam életben a csapatomból!”

Az első világháború valódi okai - Raffay Ernő történész

Gyerekként ment Izraelbe, 4 éve, lányai nélkül tért haza | Hazaköltözők

Hülye diktátorok még hülyébb törvényei: van, ahol még az állami tévé emblémája is az elnök úr feje

