A feledékenység lehet az Alzheimer-kór jele – mire kell még figyelni, és megelőzhető-e a demencia?

A demencia 5 éven belül akár 1 millió embert is érinthet– te hogyan ne tartozz közéjük? Ebből az epizódból kiderül, hogyan lehet felismerni a demencia korai jeleit, miért nem csak időskori feledékenységről van szó, és hogyan segíthet a tudatos életmód a leépülés lassításában. ❓ Mitől alakul ki a demencia, és miért nem csak „időskori feledékenységről” van szó? 200.000 és 500.000 közé tehető a demenciával élők száma ma Magyarországon, és a számuk öt éven belül duplázódni fog. Egyre több család érintett, mégis sok a tévhit a betegség körül – pedig a korai felismerés és az életmódbeli tényezők óriási szerepet játszanak abban, hogy hogyan alakul a folyamat. Az adásban arról beszélgetünk, hogyan lehet felismerni a demencia első jeleit, mi az, ami lassíthatja a leépülést, hogyan tudják a hozzátartozók támogatni szerettüket, miközben ők maguk sem merülnek ki, és hogy mi az, amit mi magunk a demencia kialakulása ellen tehetünk. 🎙️ Vendégeink ebben a részben: 👩‍⚕️ Dr. Kázár Ágnes – háziorvos, a Feledhetetlen Alapítvány alapítója, aki napi szinten foglalkozik idősotthonban élő demensekkel. Édesanyja is demenciával él, így személyesen is tapasztalja, milyen hozzátartozóként kísérni ezt az életutat. 👩 Stoiber Vivien – gyógytornász és digitális tartalomkészítő, aki egy zürichi idősotthonban dolgozik, és a „Demenciáról érthetően” csatorna alapítója. Közösségében rengeteg hasznos gyakorlatot mutat be, amelyek segítenek a megelőzésben és az agy frissen tartásában. 🔍 Az epizódban szó lesz arról, hogy: • Milyen tünetek jelezhetik a demencia korai szakaszát? • Hogyan befolyásolja az életmód a demencia kialakulását? • Milyen kihívásokkal szembesülnek a hozzátartozók? • Mikor érdemes idősek otthonának segítségét igénybe venni? • Miért fontos a társadalmi tudatosság és a nyílt kommunikáció a témáról? Sőt, ha kitartasz a végéig, Vivien mutat neked olyan gyakorlatot is, ami segíthet megelőzni a demenciát. 📖 Kattintható időbélyegek – itt tudsz a téged érdeklő témákhoz ugrani: 0:00 – Intro 1:16 - Beköszönés 3:57 - Mit kell tudni a demenciáról általánosságban? 7:05 - Hogyan alakul Magyarországon és világszerte a demenciában érintettek aránya? 12:28 - Mennyit tud egy átlagember a demenciáról? 16:26 - Ágnes hogyan ismerte fel, hogy édesanyja is érintett? Mik a demencia első jelei? 24:25 - Milyen tünetek esetén érdemes orvoshoz fordulni? 29:09 - Mi a diagnózis folyamata? 33:06 - Intézményben hogyan tudják segíteni a demenciával élőket? 42:36 - Miért hasznos a mozgás, gyógytorna? 46:05 - Az otthoni ápolás nehézségei - mikor jön el a pont, hogy érdemes intézményt választani? 48:27 - Normális-e a bűntudatérzés, ha szerettünket idősotthonba küldjük? 58:55 - Mit tehetünk a demencia megelőzéséért? 1:05:35 - Milyen kognitív tréningeket javasol Vivien? 👍 Ha tetszett a beszélgetés, nyomj egy lájkot, 💬 … vagy írj egy kommentet, azzal segíted azt is, hogy minél többekhez eljussunk. 🔔 Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a további epizódjainkról, 📲 és oszd meg valakivel a videót, akinek szerinted segíthet! 📌 A felvétel a Brocasterz Studióban készült – itt találod őket: https://brocasterz.com/ 👥 Csatlakozz a Diagnózis zárt Facebook-csoporthoz is, ahol először értesülhetsz a következő epizód témáiról, beleszólhatsz a kérdésekbe, és megoszthatod a saját történeted is: 👉   / diagnozisegeszsegpodcast   #demencia #memoria #idosekegeszsege #agyegeszseg #noikozosseg #egeszsegtudatossag #diagnozispodcast #demenciarolerthetoen #feledhetetlenalapitvany 🎙️ Diagnózis – az egészségpodcast Az egészségről, betegségekről, gyógyulásokról, szakértőkkel és valódi történetekkel. 👥 Minden epizódban két vendéggel – egy témában jártas szakemberrel és egy érintett személlyel – beszélget szerkesztő-műsorvezetőnk tabukról, megelőzésről, kezelési lehetőségekről és inspiráló saját gyógyulási történetekről. 💪 A műsorvezető Ganzler Orsolya, aki maga is gyógyult daganatos beteg – így személyesen megtapasztalta, milyen az, amikor egy életünkben bekövetkezett fordulópont miatt változik meg az egészség, az egészséges életmód jelentősége. 🌿 Legyen szó a hosszú élet titkáról, a női egészségről, betegségek megelőzéséről vagy mindennapi egészségtudatosságról – a podcast célja, hogy hiteles információkkal és valódi történetekkel inspirálja a hallgatókat. #DiagnozisPodcast #egeszseg #betegsegmegelozes #gyogyulas

Horváth András Attila: Demencia, Alzheimer, kiváltó okok, prevenció | Mindenségit! 135
▶︎

Horváth András Attila: Demencia, Alzheimer, kiváltó okok, prevenció | Mindenségit! 135

Kamondi Anita - Az Alzheimer-kór tünetei, a korai felismerés, a megelőzés és a kezelés lehetőségei
▶︎

Kamondi Anita - Az Alzheimer-kór tünetei, a korai felismerés, a megelőzés és a kezelés lehetőségei

Dementia Stages Explained — What to Expect (Hungarian)
▶︎

Dementia Stages Explained — What to Expect (Hungarian)

A DEMENCIA nem betegség? – Dr. Horváth András a korai felismerésről
▶︎

A DEMENCIA nem betegség? – Dr. Horváth András a korai felismerésről

Szétszórtság, nyugtalanság, halogatás? Lehet, hogy ez is ADHD
▶︎

Szétszórtság, nyugtalanság, halogatás? Lehet, hogy ez is ADHD

LAKATOS LABOR 9.: MIÉRT LESZÜNK RÁKOSAK? - A Friderikusz Podcast egészségügyi sorozata
▶︎

LAKATOS LABOR 9.: MIÉRT LESZÜNK RÁKOSAK? - A Friderikusz Podcast egészségügyi sorozata

NUTRITION MYTHS – Conversation with dietitian Adrienn Szabó /// Friderikusz Podcast 124.
▶︎

NUTRITION MYTHS – Conversation with dietitian Adrienn Szabó /// Friderikusz Podcast 124.

What Happens Before Alzheimer's Is Diagnosed
▶︎

What Happens Before Alzheimer's Is Diagnosed

A nárcisztikus ráébred, hogy te győztél: Ez történik utána
▶︎

A nárcisztikus ráébred, hogy te győztél: Ez történik utána

Időszakos böjt és cirkadián ritmus – amit a hosszú élet érdekében tudni érdemes
▶︎

Időszakos böjt és cirkadián ritmus – amit a hosszú élet érdekében tudni érdemes

Az agyad RESET gombja, amit senki nem ismert | Prof. Dr. Rózsa Balázs x Szabó Péter
▶︎

Az agyad RESET gombja, amit senki nem ismert | Prof. Dr. Rózsa Balázs x Szabó Péter

Demencia - Nagyfilm
▶︎

Demencia - Nagyfilm

Joós István: Miért nehéz érzelmileg megközelíteni a férfiakat? | Az Én Kék Zónám #15
▶︎

Joós István: Miért nehéz érzelmileg megközelíteni a férfiakat? | Az Én Kék Zónám #15

Az vagy, amit megeszel? – BEKezdés podcast
▶︎

Az vagy, amit megeszel? – BEKezdés podcast

Vall-e Rogán Antal Orbán Viktorra? – Célegyenes
▶︎

Vall-e Rogán Antal Orbán Viktorra? – Célegyenes

Kik mennek először börtönbe? – Márki-Zay Péter az elszámoltatásról
▶︎

Kik mennek először börtönbe? – Márki-Zay Péter az elszámoltatásról

Eske Willerslev: Hvor stammer vi fra?
▶︎

Eske Willerslev: Hvor stammer vi fra?

WHAT TO EAT, HOW MUCH TO DRINK? -Conversation with Dr. Richárd Schwab, Gastroenterologist / F.P. 91.
▶︎

WHAT TO EAT, HOW MUCH TO DRINK? -Conversation with Dr. Richárd Schwab, Gastroenterologist / F.P. 91.

Az egészséges étkezés az egészséges életmód kezdete – dr. Schwab Richárd a Mozaik vendége
▶︎

Az egészséges étkezés az egészséges életmód kezdete – dr. Schwab Richárd a Mozaik vendége

Papp Eszter: Túl a biológián - Kvantumgépek vagyunk mi is? | Mindenségit! 167
▶︎

Papp Eszter: Túl a biológián - Kvantumgépek vagyunk mi is? | Mindenségit! 167