Teszt - KTM 390 Adventure 2023 #alparsmotoadventure #nordicamoto

Teszt - KTM 390 Adventure 2023 #alparsmotoadventure #nordicamoto Ebben a videóban elvittem egy körre az egyik legkisebb kalandmotort a KTM modell palettájáról. A KTM 390 Adventure, egy belépő szintű kalandmotor, amit szerintem a kezdők, újrakezdők és női motorosok fognak nagy előszeretettel vásárolni. Ahhoz képest, hogy 390 cm3, vagyis jobban mondva, 373 cm3 és 44 lóerő, pont elég egy aránylag tempós aszfaltos guruláshoz, vagy éppen egy közepes offroadozáshoz. Természetesen ehhez a megfelelő gumi és tudás sem árt, viszont a motor súlya, az a 150 kg, nagyban tudja pótolni a motoros hiányosságait, ugyanis annyira könnyűnek érződik, hogy sokszor elfelejtettem, hogy motorozok. Továbbá annyira könnyen és jóindulatúan teszi a dolgát az ember alatt, hogy szinte még nehéz terepen is csak játéknak tűnik vele a motorozás. Persze az egy henger miatt van egy kis rezonálás, nem olyan erős egy gyakorlott motorosnak, de nem is ez a lényege, ugyanis árban nem rossz, felszereltségben is több szint van, és kiegészítőből is szinte végtelen a paletta. Teszteltem a Husqvarna Svartpilent is, talán ott kicsit gyorsabbnak és erősebbnek éreztem a blokkot, ami megegyezik a KTM 390-el, mondjuk az teljesen naked bike, lehet, ha az volt az oka, azon zéró szélvédelem van, így az események is gyorsabban történnek. A lényeg, hogy egy nagyon klassz és sok mindennel felszerelt motor, de ha megnézed a tesztet akkor erről te is meg fogsz bizonyosodni. Ha tetszett a videó akkor jöhet a like, a megosztás és a feliratkozás. 🔥Ha támogatnád a munkámat, és akár hetekkel a megjelenés előtt megnéznéd a videóimat, akkor megteheted az alábbi Patreon linken: 💲   / alparsmotoadventure   🔥CARPURIDE W502 link: https://carpuride.com/?ref=alparsmoto... 💲 50$-os kedvezmény a kódommal: https://carpuride.com/discount/ALPARS... 🔥Ha a piacon a legjobb feszültségszabályzóra van szükséged, akkor használd a rendelésnél az ALPAR promókódot, a https://www.szabalyzo.hu oldalon, így 💲 10% kedvezményt kapsz. FIGYELEM!!! Az akció Március 31-ig tart. 🔥Ha kedvezményesen vásárolnál motoros cuccokat: www.nordicamoto.ro - 💲 5% kedvezmény - Promókód: ALPARSMOTOADVENTURE https://www.motomus.ro 💲 5% kedvezmény - Promókód: ALPAR https://www.healtech-east.eu vagy https://www.healtech.ro -💲 5% kedvezmény - Promókód: ALPAR5 https://www.advguru.hu - 💲 5% kedvezmény - Promókód: ALPAR https://www.brubecksport.hu - 💲 8% kedvezmény - Promókód: ALPAR