A rosszból csírázik az egyedüli jó | 23 éve halt meg Petri György
23 éve halt meg Petri György költő. A demokratikus ellenzék meghatározó tagjaként, a Beszélő szerkesztőjeként is emlékezünk rá. Költészete, nyelve máig irányadó a kortárs irodalom művelőinek és olvasóinak egyaránt. De mit tanulhatunk Petri újraolvasásából? Életpályája mit mutat meg a “költői sorsról”, milyen hagyományból érkezik, és miben volt igazán úttörő? Mit lehet mondani arról a történelmi kontextusról, amiben értelmiségiként az ellenzékiséget vállalta? Hogyan lehet Petrit tanítani a közoktatásban, mivel szólíthatja meg ez a nyelv a fiatalokat? És mit mond művészetéről a feminista kritika? Vendégeink: Fehér Renátó, költő Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője Peer Krisztián, költő Kőszeghy Ferenc, irodalmár Turi Tímea, költő, a Magvető Kiadó főszerkesztője Selyem Zsuzsa, író, irodalomtörténész, egyetemi oktató Kriston Attila, magyartanár Lénárt Hanna, diák Zenei produkció: Kezdhetek folytatódni – Pál András és Rozs Tamás Petri György-estje | Radnóti Színház A verseket Hámori Gabriella és Király Dániel színészek tolmácsolásában hallhatjuk. Borítókép fotó: Szilágyi Lenke A műsorban használt képek készítői, forrásai: Szilágyi Lenke Halas István Kecskeméti Kálmán Lugosi Lugo László Szebeni András Gerő András-Pető Iván: Befejezetlen szocializmus. Képek a Kádár-korszakból. MTI Fortepan Adományozók: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény Urbán Tamás Magyar Hírek folyóirat Magyar Rendőr Bauer Sándor László Áron FŐFOTÓ Bencze László Faragó György Philipp Tibor Az adás részei: 00:00:00-00:03:30 Visszaszámláló 00:03:30-00:10:25 Zene: Pál András, Rozs Tamás | Kezdhetek folytatódni 00:10:26-00:14:52 Felvezetés, Petri a Martinovits-filmben 00:14:53-00:37:02 Rendszerváltó értelmiség 00:37:03-00:40:09 Petri felolvas: Szókoszorú Solt Ottilia sírjára 00:40:10-01:10:30 Petri irodalmi hatása 01:10:31-01:17:23 Vers: Hogy elérjek a napsütötte sávig 01:17:24-01:45:50 Petri feminista olvasata 01:45:51-01:47:11 Vers: Nagy Imréről 01:47:12-02:03:00 Kortárs irodalom a közoktatásban 02:03:01-02:10:35 Zene: Pál András, Rozs Tamás | Kezdhetek folytatódni Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.hu Támogasd te is a Partizán munkáját! https://csapat.partizanmedia.hu/fundr... Iratkozz fel a Partizán hírlevelére: https://csapat.partizanmedia.hu/forms... További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas Facebook: / partizanpolitika Facebook Társalgó csoport: / partizantarsalgo Instagram: / partizanpolitika TikTok: / partizan_media Partizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-pod... Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodc...

Cserhalmi György /HALLGATLAK-Jótanácsok az élethez

🚨Közúti SUTTYÓSÁGOK – mutatjuk a legpofátlanabb sofőröket

10 ÉV GYŰLÖLET | Film az orbáni gyűlöletpolitikáról | English Subtitles

Ivan Bessonov in Paris | Exclusive Solo Piano Concert for Louis Vuitton

Az újságíró, akire rászállt a titkosszolgálat | Interjú Dezső Andrással

Spiró György 75. A születésnapos íróval Szegő János beszélget

TO REMAIN NORMAL IN A CRAZY WORLD – Pál Mácsai, actor and director // Friderikusz Podcast 128.

A fideszes polgármester, aki elmondta Orbánnak a kritikáit – interjú Cser-Palkovics Andrással

Демерджиев, МВР и нови разкрития за имотите във Варна. Борисов и мантинелите

Az írás az egyetlen, amibe nem tudnak beleszólni | Spiró György

Verebes István: Magyar Péter a leghatásosabb debattőr, de a győzelmet nem kellene ennyire élveznie

Fördős Zé: Gasztronómiai rocksztárminiszter? Kipróbálnám! | Péntek Esti Partizán

Orbán Hajdúval viteti el a balhét? Lakner az aranykonvojról | Elemző Benyó Ritával

Magyar Bálint: Tucatnyi ügyben eljuthatnak Orbán Viktorhoz a nyomozók

“Isten nyugosztalja Fenyő Jánost!” | Interjú Gyárfás Tamással

📖 Mi történt a magyar irodalomban a rendszerváltás óta? | Egész napos élő adás

Áder: “Sürgősen felejtsék el, vonják vissza!” - Áder János #32

Hol vannak a demokratikus korlátok? | Bárándy Péter

Magyar Péter: Nemzeti egység van abban, hogy Sulyok Tamás távozzon

