A globalizáció folyamata - alapozó ismeretek
Előadó: Lányi András, ELTE TáTK Humánökolgia --- Infocracy: tudásmegosztás felsőfokon. Kattints ide a feliratkozáshoz: https://goo.gl/DwA0SL Fb oldalunk: / infocracy.hu Web: http://infocracy.hu/ --- Az „emberiség" fogalma egy modern találmány – kezdi előadását Lányi András. A felvilágosodáshoz köthető az az európai gondolat, miszerint minden ember összetartozik. A globalizáció összetett folyamatát ebből kiindulva tudjuk megérteni. (1) Politikai értelemben. A „történelem vége” szemlélet szerint a SZU összeomlása után látszólag kialakult egy nagy egységes világrendszer a Nyugat vezetésével: a népek és államok ennek részeivé váltak. A „civilizációk összeütközése” megközelítés szerint viszont a nyugati világ csak egy a többi létező civilizáció mellett, mely agresszív terjeszkedésével konfliktusokat okoz. Tény, hogy világunk beszűkült, közelebb kerültünk egymáshoz. (2) Gazdasági értelemben. A 20. századi űrkorszak perspektívája rávilágított arra, hogy Földünk egy korlátos természeti erőforrásokkal rendelkező, az űrben keringő rendszer. Az „űrhajó-etika” szerint a társadalmi igazságosság nemcsak társadalmon belül, de népek, nemzetek, földrészek közt is kívánatos. A gazdag országoknak támogatnia kell a szegényeket. A „mentőcsónak etika” is hasonlóan vélekedik: a periféra térségeit, melyeket jobban érint a jelenlegi globális válság, segélyezni kell. (3) Kulturális értelemben. A multikulturalizmus klasszikus példája, hogy a távközlési eszközök elterjesztik az uralkodó kulturális mintákat. A tömegkultúra ellentmondásos fogalma azt jelenti, hogy az euroamerikai civilizáció populáris kultúrája válik világszerte népszerűvé. (4) Tudományos értelemben. A világ tudásának vezető képviselői olyan kis létszámú, túlspecializálódott elitköröket alkotnak, melyek nem hajlandóak foglalkozni a multidiszciplináris globális problémákkal. (5) Vallási értelemben. A posztmodern vallási irányzatoknak már nagyon kevés közük van az eredeti gyökerekhez. A modern iszlámnak kevés köze van a Koránhoz, csakúgy, mint a neoprotestáns felekezeteknek a Szentíráshoz. De beszélhetünk-e multikulturalizmusról, a világgazdaság komperatív előnyeiről és világpiacról? Valójában nem. Az egymással kapcsolatba kerülő kultúrák nem élnek tovább érintetlenül egymás mellett, de nem is integrálódnak, hanem elveszítik az eredeti identitásuk egy részét, hibridizálódnak. A nemzetállami önazonosság elvesztése a lokális önazonosságok felerősödését idézi elő (pl. etnikai, vallási, szexuális). A identitásvesztés okozta bizonytalanság fokozódása problémákat okoz a feszültségek növekedése miatt. A világgazdaság elvileg azt ígéri, hogy a tőke, a munkaerő, az áruk és személyek szabad áramlásával olyan fokú hatékonyság érhető el, mely világszerte nagy olcsóságot, bőséget eredményez, amivel mindenki jól jár. A befektetőkért való verseny azonban a szociális és környezetvédelmi szabályozást alacsony szinten tartja és az emberi jogokat elnyomó, diktatórikus rendszereknek kedvez. Mégis, láthatóan lendületesen törekszenek fel a BRICS országok. Valóban lenne egyfajta kiegyenlítődés? Korántsem erről van szó. Amilyen mértékben csökkenni látszanak a különbségek a centrum és periféria országok között, legalább olyan mértékben nőnek a szélsőséges vagyoni egyenlőtlenségek a feltörekvő országokban. A nyugati segélyek egy szűk elit kezébe kerülnek. Valójában világpiac sem létezik. Ami most világgazdasági szinten megfigyelhető, az nem kapitalizmus és nem is piac. Megszűnt az, ami a kapitalizmus lényege lenne: a tulajdonnal járó felelősség. Személy nélküli cégbirodalmak határozzák meg a világgazdaságot. Ezek nem piaci szereplők, hanem belső cserékre épített céghálók. A vevőknek nincs információja a termékekről, a kereslet/kínálat már nem jelent valódi szabályozó erőt. Egy ideális piacon az árak és hasznok utólag alakulnak ki, nem előre alakítják őket. Milyen megoldást adhatunk a globalizáció okozta problémákra? A zöldek két nagy csoportra oszthatóak. Az egyik álláspont szerint a globális gondokra globális megoldások kellenek: zöld ENSZ, globálisan egyesülő civil szervezetek. A másik álláspont a megoldást az alulról történő szerveződésben, a lokalizációban látja, ennek megfelelően a helyi társadalmak önrendelkezését kívánja helyreállítani. Az előadó ezen felosztás mentén értekezik tovább a hamarosan publikálásra kerülő “politikai ökológia” című előadásában. Az összefoglalót készítette: Gubek István, humánökológus infocracy.hu önkéntes munkatárs [email protected] ---- A videó végén felhasznált zene: Ross Budgen - Paradise Az alkotó csatornája: https://goo.gl/jGHVKx

A felelősség kora (Lányi András filozófus)

A kormányzati működés nyomokban sem emlékeztet az előzőre – Vitézy Dávid a 444-nek

A sötét anyag és a sötét energia a csillagász szemével (teljes) - Dr. Vinkó József (MTA CsFK)

Miért nincs életképes zöld párt Magyarországon? | Életútinterjú Lányi Andrással

98 SZÁZALÉKOS ELŐLEG A SOHA MEG NEM TÉRÜLŐ HÍDRA

A globalizáció vége és újrakezdése: a digitalizáció szétválaszt és összeköt

PROLÓGUS 2024#1 - Lányi András: A tudás társadalma helyett a tudatlanság társadalmáról kéne beszélni

Érettségi 2018 - Földrajz: A globalizáció

A szép, a rossz és a fenntartható – milyen legyen, milyen lehet az új világ? Szathmáry Eörs előadása

Az ökológiai válság és ami mögötte van

Tamás Gáspár Miklós: "Örök béke" és globális kapitalizmus

Gelencsér András: A füstbe ment bolygó - Tudomány a kocsmában

A globális világ problémái | Pálfy Gyula

A közgazdaságtan erényetikai paradigmája

ELÉRTÜK a Föld nyersanyag KORLÁTAIT? - Dr. Gelencsér András - Pulicorn Podcast

Tudomány a kocsmában - Dr. Gelencsér András: A fenntarthatóság korlátai

Bevezetés a politikai ökológiába

Lányi András: Hét remek kifogás, miért ne tegyünk semmit a bolygó megmentéséért

Jánosi Imre: Globális klímaváltozás: mit tanultunk az elmúlt 14 évben? (Atomcsill, 2019.09.12.)

