Mocskos Fidesz? – Wahorn András kendőzetlenül a fiatalokról és a szabadságról

A KlikkTV Tíz című műsorának vendége Wahorn András, képzőművész, zenész, közgondolkodó, és ahogy Bolgár György műsorvezető mondta, okos ember. Az egypártrendszernek egykor odamondó zenekar tagjának a koncerteken újdonságnak számító, ám egyre gyakoribb "mocskos fideszezésről" is van véleménye. Az egykori egypártrendszer megtűrt zenerának tagja szerint a Bizottság együttes nem volt rendszerellenes. Talán azért tűnt annak, mert megpróbált másképp gondolkodni és kereste az új kifejezései utakat. Wahorn egész életét végigkísérte, és bizonyos fokig átok is volt, hogy sem ő, sem a zenekar nem úgy működött, mint az emberek többsége, vagyis, nem törekedtek arra, hogy mindenáron biztonságban érezzék magukat. Wahorn szerint a legtöbb ember közhelyeket keres, csatlakozik valamilyen vélemlényhez, vagy olyan véleményt fogalmaz meg, amiről még maga sem tudja, hogy nem az övé, hanem valahol hallotta. Ez mint mondta, a természeti világban helyénvaló, sőt, szükségszerű, mert ott a nyár után jött az ősz, majd a tél és a tavasz. Mi emberek viszont olyan világban élünk, ahol minden felbolydult, ezért minden pillanat új megítélést kívánna – már amennyiben képesek lennénk rá.

Megkezdődött az elszámoltatás! Orbán Viktor börtönbe kerülhet? I Hetes Stúdió
▶︎

Orbán Viktor és az aranykonvoj: ez az az akció, amin elcsúszhat a bukott hatalom?

Lángol Oroszország, már egy moszkvai sem képzelheti azt, hogy az Ukrajna elleni háború nem létezik

Kéri: Összedőlt a NER legvisszataszítóbb pillére

Kéri László: Új rendszer, új stílus, új veszélyekkel! | KONKRÉTAN Rónai Egonnal

Kéri László: Magyar Péter olyat csinál a parlamentben, amire 25 éve nem volt példa

Kárpátalja még mindig Ukrajna legbiztonságosabb területe

Wahorn András a Privátszférában
▶︎

Wahorn András a Privátszférában

Így rabolták le a Balatont – kempingekből lakóparkok, nádasból kikötő, közstrandokból magánpartok

Ezer sebből vérzik a médiapiac, politikai napilap nélkül maradt Magyarország

Bárándy Péter: Lehet-e valódi elszámoltatás Orbán és a Fidesz után?

Ľudia na Kryme sú ticho. Boja sa Kremľa, hovorí Just

Róna Péter: A nép buktatta meg az Orbán-rendszert

Laczó Adrienn: Orbán esetében több bűncselekmény is felmerülhet

Trump už není z teflonu. Prezident začíná sklízet nelibost svých voličů

Schiffer András kőkemény választ küldött Magyar Péternek – Közelkép

Veres János: Brutális államháztartási hiány jöhet

Orbán annyira ostoba, hogy tényezőnek hitte magát Európában! | Havas Szerint

Fideszesek is látnák a rácsok mögött Orbán Viktort? – Hangosítunk

Kötöttfogás 402. – Bilincsbe vert fideszesek – ki lesz a következő?