Román-székely háború Erdélyért - Gottfried Barna
Ha ez egy gyalázatos történet lett volna, nem foglalkoztam volna vele, mint ahogy akkor sem, hogyha hősöket kellett volna kreálni - mondta Gottfried Barna történész, a Hadtörténeti Múzeum szakreferense. Az első világháborús összeomlás után létrejött Székely Hadosztály története megmutatja azt, ahogy egy maroknyi elkötelezett ember meg akarta változtatni az első világháború végén előállt reménytelen helyzetet, és úgy gondolták, továbbra is kötelességük megvédeni a hazát. Példát mutattak helytállásukkal, hűségükkel, önfeláldozásukkal, ezért a mai generációk számára is fontos lehet megismerni a Székely Hadosztály történetét. Helytállásuk annál is figyelemre méltóbb, hiszen a központi kormányzattól semmilyen segítséget nem kaptak, sőt előfordult olyan is, hogy miközben a Székely Hadosztály a románok ellen harcolt, a magyarországi vörös hadsereg hátba támadta őket. A történetük következik a Non Plus Ultrán. 02:50 - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kezdődik a történet 06:00 - Hol lappanghat a Székely Hadosztályt irattára? 07:23 - Tabutéma volt a Székely Hadosztály a kommunizmusban? 09:39 - Hogyan és mikor jött létre a Székely Hadosztály? 15:17 - Hogyan foglalták el a románok Erdélyt? 21:40 - A románok harcértékéről 23:47 - Miért nem segítette a Károlyi-kormány a székelyeket? 24:40 - A világforradalomban bíztak? 26:23 - A Székely Hadosztály harca a Kárpátokban 30:45 - Mi történt a visszavonulás után? 34:00 - Tovább küzdeni a Vörös Hadseregben? 35:39 - Kratochvil Károly fegyverletétele, a románok átverése 39:49 - A Székely Hadosztály elfoglalta volna Budapestet? 42:22 - A Székely Dandár harcra a románok és csehek ellen 50:08 - Kratochvil Károly mellszobra és nyaralója Balatonszepezden 52:33 - Megvédhette volna Magyarország a területét, ha nem Károlyi a miniszterelnök? 55:33 - Az Északi-Hadjárat sikerének/sikertelenségének okai 1:02:29 - A Székely Hadosztály helye a magyar hadtörténelemben 👉Nógrádi György, Robert C. Castel és Király Tamás legújabb dedikált könyveinek rendelése itt: https://bit.ly/48dKs1Z 👉Ultrahang közvéleménykutatás: https://forms.gle/UCqbWAoJPFhNQdEc6 👉Nógrádi György, Robert C. Castel és az Ultrahang más vendégeinek előadásainak vágatlan felvételei, valamint a reklám mentes podcast előfizetésünk elérhetők támogatóinknak. Részletek: https://bit.ly/3lt3VWf 👉Robert C. Castel és Nógrádi György idézetekkel ellátott ajándéktárgyak: https://bit.ly/457nnfX 👉Nógrádi György, Georg Spöttle, Robert C. Castel, Stier Gábor, Hidegkuti Konstantin, Somkuti Bálint, és az Ultrahang vendégei itt várják a kérdéseket: https://www.ultrahang.tv/kerdesek/ Alapító-műsorvezető: Király Tamás Főmunkatárs: Longauer András Szerkesztők: Tóth-Szente Lili, Szabó József, Nagy-Bato Jonatán Imre

Hamis a magyarság képe Mohácsról? - Ez itt a kérdés

Hazudtak nekünk Apponyiról? – Mező Gábor és Köő Artúr leleplezi a Trianon-mítoszokat

Győzhettünk volna Mohácsnál? – Ez itt a kérdés

Hunyadi János így győzött le 60 ezres seregeket és mentette meg Európát - Hidán Csaba

Tatárok vs. székelyek: geopolitikai játszmák az utolsó tatárjárás során - Ez itt a kérdés

Kétszáz éves őstörténeti vitákat döntenek el az új archeogenetikai kutatások

Ilyenek voltak a náci brigádok, amik még az SS vezetőit is zavarba ejtették!

Megalkuvás vs. ellenállás: mikor dőlt el Trianon? – Ez itt a kérdés

Misconceptions about the origin of Romanians - prof. dr. Visy Zsolt | egyetem tv | Tandem

Népességcsökkenés, ki- és bevándorlási tendenciák Romániában

Világbirodalom Magyarországról: Luxemburgi Zsigmond uralkodása #3

Adolf Hitler Sofőrje Felfedi a Harmadik Birodalom Legsötétebb Titkait! | Dokumentumfilm

Miért nem hódoltunk be a mongoloknak? - B. Szabó János történész

Miért nem harcolt Mátyás király a török ellen? - Pálosfalvi Tamás történész

Miért irtotta ki Szent István a magyarok felét? – Sors/fordító

Heinrich Himmler Lányának Véres BOSSZÚJA és az SS-főnök BRUTÁLIS Utolsó Napjai

Mi Történt a 30 Millió Nácival a Második Világháború után?

A nap, amikor MEGÖLTÉK “AZ SS AGYÁT” | Az Utolsó 24 Óra

Így Zajlott Adolf Eichmann Menekülése És Brutális Elfogása | Dokumentumfilm

