„Nem vagy megfelelő feleségnek” – mondta a Herceg, amíg rá nem jött, hogy ő az, akire szüksége van

Nem vagy megfelelő feleségnek. Ezek a szavak hidegebben és élesebben vágtak át a szoba csendjén, mint az ablakon kívül tomboló, késő őszi szél. A kandallóban ropogó tűz halvány, narancssárga fénye világította meg Bartolomeu, Ravenscroft hercegének arcát, amely olyan volt, mintha márványból faragták volna. Szigorú, mozdulatlan és teljesen érzelemmentes. Vele szemben Flora Whittaker állt, egy egyszerű, sötétzöld selyemruhában, amely már rég elveszítette az új kor fényét, de még mindig méltóságot adott viselőjének. A lány nem sírt, nem kiáltott fel, és nem mutatta a megtörtség legkisebb jelét sem. Csupán állt a hatalmas tölgyfa könyvtárszoba közepén, miközben az egész jövője, amelyet a társadalmi elvárások, a családi kötelezettségek és a gyermekkori ígéretek fonalából szőttek, egyetlen pillanat alatt szertefoszlott. Egy olyan korban, ahol a nemesi származás, a vagyon és a tökéletes, gépies modor jelentette a túlélést, ez a kijelentés egyet jelentett a társadalmi halálos ítélettel. Bartolomeu azonban ekkor még nem is sejtette, hogy az a nő, akit most ilyen könnyedén és gőgösen elutasított, az egyetlen kulcs lesz saját maga, a vagyona és az egész hercegség megmentéséhez.    / @abalteremtitkai