Élményrepülés: ilyen volt a nyári Budapest-Budapest járat (Ep. 236)
Az ősszel indult hagyomány folytatódott. Nyár elején ismét a levegőbe emelkedett az országnéző sétarepülést teljesítő Boeing 737-800-as. Ezúttal két teltházas járat szállt fel, amelynek utasai megnézhették a Dunakanyart, a Bakonyt, a Balatont, a Mátrát, a Kékest és a Tiszát 5-6 ezer méteres magasságból. A résztvevő 380 utas fele most először lépett repülőgép fedélzetére. Exkluzív felvételek a pilótafülkéből. Az októberi három után ez volt a negyedik és ötödik út, amely a Budapest Airport támogatásával, az Aeropark és a Smartwings együttműködésében valósult meg. A személyzet pedig kizárólag olyan pilótákból és utaskísérőkből állt, akiket jól ismernek az utasok az Aeropark korábbi filmjeiből. A kapitány Szakács Gábor, az elsőtiszt Bakos Norbert, a járat vezető légiutas-kísérője Fazekas Hajnalka volt, a kabinban pedig Tarsoly Katalin, valamint anya és lánya, Józsa Dóra és Józsa Tamara teljesített szolgálatot. A pilóták a legfrissebb időjárásjelentések alapján döntötték el, hogy mi történik a felszállást követően. Hogyan dőlt el az útvonal és a magasság? Mi mindenre figyelt a személyzet a speciális járaton? Milyen élményt kaptak a résztvevők? És hogyan fedezte fel a repülőgép fedélzetét a látássérült utasunk? Élményjárat Budapesttől Budapestig. (Szerkesztő: Kránitz Balázs) Ha támogatnád az Aeroparkban látható repülőgépek újjászületését: Adomány utalással: 10101360-03379200-01003004 Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány) További adatok itt: www.aeropark.hu

Brutális fékerő: leszállás rövid pályán (Ep. 331)

Extrém reptér a Paradicsomban: magyar kapitány Óceániában (Ep. 284)

AUTÓPÁLYA HÁBORÚ: kempingezők vs. villogó gyorshajtók. Dr. Herpy rendet tesz a fejekben!

Így indultak el az első nyaralójáratok a járvány után: maszk és kesztyű - Irány Kréta (Ep. 155)

15 Tourist Scams, Mistakes & Traps to Avoid in Budapest | Hungary Local Travel Guide

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata (Ep. 360)

Boeing 777: 30 éves a világ legnagyobb kéthajtóműves repülőgépe (Ep. 310)

6000 milliárdos magyar siker; Magyar Péter szembesít; A Fing marad(ni akar); Amazon a Védvonalon

AboveHorizont pilótasztori: út a világ egyik legmodernebb gépének pilótafülkéjéig (Ep. 162)

Mit Frauenpower durch Gewitter und Sturm | Mittendrin - Flughafen Frankfurt 51

Malév: az utolsó nap (Ep. 286)

Eltévednek a pilóták egy vadidegen reptéren? Útvesztők a betonon (Ep. 324)

A miniszterelnöknek elege lett a facebookozásból – legalábbis a parlamentben

LEVÁLTJÁK AZ ÓRIÁSOKAT? Egyre hosszabb útvonalakon tarolnak a keskenytörzsű utasszállítók (Ep. 362)

Malév-sztori: így tértek vissza a légcsavaros gépek az utolsó években (Ep. 197)

18 óra folyamatosan a levegőben: élet a hosszútávú járatokon (Ep. 352)

Éppen streamelt az egyik utas a tragikus légiszerencsétlenség előtt | Légikatasztrófák

Lányok a pilótafülkében: csajos járat Kefalóniára! (Ep. 241)

Hungary – History, Culture & Natural Wonders in the Heart of Europe | HD Documentary

