Az afrikai sivatagban élő magyar törzs igaz története
Ma is létező magyar törzs Afrika szívében, a sivatag közepén?! Az első pillanatban képtelenségnek, őrültségnek és viccnek tűnt még a feltételezés is, hogy aztán elkészíthessem életem egyik legtöbbet idézett filmjét (aztán könyvét és előadását). Ugyanis tényleg él egy olyan törzs Szudán északi és Egyiptom déli részén, amelynek tagjai immár fél évezrede egyértelműen MAGYARNAK vallják maguka; ráadásul mások is magyarként tekintenek rájuk, sőt: egy ideje már a Magyarok Világszövetségének is a tagjai. Az afrikai magyarok egy katonai parancsnoktól, Magyar Ábrahámtól, a később iszlám hitre áttért Ibrahim el Magyaritól származtatják magukat, olyannyira, hogy minden magyarábnak ez a családneve: el Magyari! Volt, aki beköttette a Duna TV műholdas adását a sivatagban található házába, ahol egyesek képeslapokat is gyűjtöttek Budapestről meg a Balatonról. A törzsvezető lelkesen szurkolt az olimpián aranyérmet nyerő magyar színekben versenyző "magyaráb sportolóknak", sőt vannak olyan magyarábok is, akik az őshazában, vagyis Magyarországon telepedtek le! Közkeletű vélemény, hogy a magyarábók bőre világosabb a szomszédos törzsek bőrszínénél és a szemük is láthatóan keskenyebb! A magyarábok hihetetlen történetéről először gróf Almásy László Afrika-kutató írt részletesebben, ám az ő kalandos életét feldolgozó, később világhírűvé vált "Az angol beteg" című filmben főleg a háborús ténykedését és a szerelmi szálat domborították ki, a magyarábok története viszont a rejtve maradt a mozivásznon. Engem viszont éppen ez utóbbi érdekelt a legjobban, így nekikezdtem a kutatásnak és a szervezőmunkának. Levéltárakat és elfeledett dokumentumokat kerestem, munkám alapja egy politikai okokból betiltott könyv volt. A végeredmény pedig életem egyik legfelemelőbb utazása lett, amely elvezetett a felismerésig és a csodáig: igen, IGAZ, tényleg él egy olyan törzs Afrikában, a sivatag közepén, amelynek tagjai fél évezrede hirdetik magukról, hogy ők bizony magyarok! Filmem elkészülése óta sok minden változott, ám egy dolog állandó maradt: az afrikai sivatagban élő magyarábok most is magyarnak vallják magukat és rendületlenül büszkék a magyarságukra! #magyarabok #afrika #africa #afrikaimagyarok #sivatag #egyiptom #szudan #tvrtko #tvrtkoaföldkörül #egyvérbőlvalókvagyunk Utóirat: Prémium filmem, vagyis “Az én Amerikám🇺🇸” részletei és jegyei elérhetőek ITT: https://www.videoabc.hu/tvrtko-az-en-...

Magyar falu a Fekete-tenger partján

A legdurvább afrikai levélcsalások nyomában

Meleg férfiak, hideg diktatúrák: A sötét rabságból a világos szabadságba

Arc nélküli emberek: a lepratelep titkai!

The secret of Habsburg incest

Vujity Tvrtko - Életem filmje

Sárpogácsa pékség a földi pokolban

Átvert a német megbízóm? - FELMONDTAM

Feri Bácsi, a fekete magyar

Afrikai háborús árva a családunkban

Ahol megállt az idő: őserdőben, szigeten, indián törzsek között…

Hol volt a magyar őshaza? - Türk Attila régész

MÁTYÁS KIRÁLY TITOKZATOS HALÁLA

Az országhatárral kettévágott magyar falu

Így élnek Afrika LEGNAGYOBB nyomornegyedében 🇰🇪

A II. világháború utolsó hadifoglyának hiteles története

Nagy-Britannia Végleg Tönkrement?

Nem tudja, hogyan került oda | Danny Filippidis REJTÉLYES eltűnése

Miért Lehetetlen Megölni Putyint?

