Fonó Tavasz: Könnyen érthető jazz Tóth Viktorral (4. rész)
"az emberek gyakran panaszkodnak, hogy nem értik a zenémet. –hogy akarják egy pillanat alatt megérteni, mikor én tíz évig gondolkoztam rajta..." miles davis Tóth Viktor szaxofonművész 'koncert–beszélgetése' a jazz száz évéről – élő zenével, audió és videó részletek bemutatásával, illetve azok magyarázatával. Az esemény különlegessége, hogy a koncerten a közönség beavatást kap a jazz történetébe, stílusjegyeibe - az elhangzó számok példaként szolgálnak majd. Kommentárok segítségével egyfajta kulcsot kap a hallgató a jazz megértéséhez, a zene mélyebb felfogásához és élvezetéhez. Tóth Viktort többszörösen az év altszaxofonosának, zeneszerzőjének választották Magyarországon. Több “év jazz lemeze” díj kitüntetettje. Eme produkció sikere a szaxofonos közvetlenségében, magas szintű felkészültségében és előadói készségében rejlik. A “könnyen érthető jazz“ koncert – beszélgetés című előadás több teltházas estet megélt Magyarországon és Európa nagyvárosaiban egyaránt. Ez a sorozat ennek a sikerszériának az online változata. "Sokszor éreztem koncertjeimen, hogy a hallgatóságnak szüksége van egy pár mondatra a zene hallgatása előtt vagy után, hogy mélyebben megértse, miről és miért is játszunk. A jazz egy nagyon tradícionális műfaj, a stílusok és kifejezési módok egymásra épülnek, a zene szellemi és lelki mondanivalója szorosan összefügg a jazz száz éve alatt élt emberek életével és lelki világával. A jazz elsőre bonyolultnak hallatszódhat az "edzetlen" fülnek, de meggyőződésem, hogy ha példákon keresztül és útmutatások segítségével hallgatja a hallgató, a zene kontextusba kerül és a szívnek és a tudatnak is egyaránt nagy élményt okoz." Tóth Viktor Közreműködik: Tóth Viktor - 'mese' és szaxofon Videó: Laskovity J. Ervin Hangfelvétel, keverés: Kopcsik Márton

Fonó Tavasz: Könnyen érthető jazz Tóth Viktorral - 5. (záró) rész

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

Kepes András: Mosolygós Magyarországot szeretnék

My Golden Retriever Heals a Terrified Rescue Kitten in Just 3 Meetings!

Hogyan halt meg Grace Kelly – mi történt valójában az utolsó napján?

Unbelievable Smart Worker & Hilarious Fails | Construction Compilation #8 #adamrose #smartworkers

Relaxing Smooth Jazz | Soft Female Vocals & Tender Love Lyrics to Relax Your Soul

Chris Arreola (USA) vs Vitali Klitschko (Ukraine) | KNOCKOUT, BOXING fight, HD

Nézd a fideszes képviselők arcát, amikor Magyar Péter kiosztja őket

Dizzy Gillespie Quintet-(Jazz 625) 1966.

Fonó Tavasz: Könnyen érthető jazz Tóth Viktorral (1. rész)

🔴 Magyar Péter bejelentette: újra felkeresi Sulyok Tamást, négyszemközt beszélne vele

Mire képes az Oresnyik? - Pergőtűz, Hidegkuti Konstantin

Smooth Day Jazz | Soft Jazz Vocals & Tender Love Lyrics for Deep Emotional Relaxation

Cubanischer Gigant PROVOZIERT Tyson In Seiner Prime… Und Bereut Es Sofort

Culture shocks from living in Hungary 🇭🇺 (Budapest)

Scientists Reveal Surprising Genetic Origin of Hungarian DNA

Fonó Műhely: Agócs Gergely és Grandpierre Attila

Ferenc Snétberger | 2023 Solo Guitar Concert | JazzFest Budapest

