Igeidő - 2026.06.09.
8 De mindezek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy beszennyezik a testüket, megvetik Isten felségét, és káromolják a mennyei hatalmasságokat. 9 Pedig még Mihály angyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes holttestéért, hanem azt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr!” 10 Ezek viszont káromolják azt, amit nem ismernek; amit pedig oktalan állatok módjára ösztönösen ismernek, abba belepusztulnak. 11 Jaj nekik, mert Kain útján indultak el, pénzért Bálám tévelygésére adták a fejüket, és Kóré lázadása szerint vesznek el. 12 Ezek szennyfoltok szeretetvendégségeiteken, akik szemérmetlenül veletek lakmároznak, és hizlalják magukat. Olyanok, mint a szél sodorta, víz nélkül való fellegek, mint az ősz végi gyümölcstelen fák, amelyek gyökerestül kiszakítva kétszer halnak meg; 13 mint a tenger megvadult hullámai, amelyek saját szégyenüket tajtékozzák, bolygó csillagok, akikre az örök sötétség homálya vár. 14 Ezekről is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik volt, amikor így szólt: „Íme, eljött az Úr szent seregeivel, 15 hogy ítéletet tartson mindenek felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövettek, és minden káromló szóért, amelyet istentelen bűnösökként ellene szóltak.” 16 Ezek zúgolódók, sorsuk ellen lázadók, akik vágyaik útján járnak, fölényesen jártatják a szájukat, és haszonlesésből embereket dicsőítenek. (Júdás levele 8-16. vers) Napindító áhítat Sándor Balázzsal

Igeidő - 2026.06.10.

🔴 Magyar Péter bejelentette: újra felkeresi Sulyok Tamást, négyszemközt beszélne vele

Hadházi László:Gyula a villamos alatt| Showder Klub best of

KLASSZIKUS, MAGYAR SALÁTÁK - Ti hogyan szoktátok elkészíteni?

98 SZÁZALÉKOS ELŐLEG A SOHA MEG NEM TÉRÜLŐ HÍDRA

XIV. Leó pápa apostoli útja - közvetítés Spanyolországból 5. nap 2026.06.10.

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

Gigantikus, 110 oldalas törvénycsomagot nyújtott be a Tisza az éjszaka – itt vannak a részletek

Több mint hatmilliárd forintnyi megtakarítása van Kapitány Istvánnak | ATV Híradó 2026.06.09.

161. nap: Krisztus keresztrefeszítése

Igeidő - 2026.06.08.

Igeidő - 2026.06.07.

2026.06.10. Napi vigasz

Nézd a fideszes képviselők arcát, amikor Magyar Péter kiosztja őket

Rendkívüli fordulat: Oroszország újabb fronton támad, jöhet az áttörés? - Robert C. Castel

Ez a front már keményebb lesz! A bevezető érintő hidegfront után ez az egész ország felett átvonul!

A torinói lepel rejtélye

Tök, cukkini, patiszon vertikális termesztése és ennek előnyei

Reggeli köszöntő 2026. 06. 10. - Ésaiás 8:11-16 - Reisinger János

