Hogyan látta TGM a NER kialakulását és jelenét | kettős könyvbemutató

Kettős kötetbemutató élőben a Partizánon. A Kijárat Kiadó gondozásában megjelenő "A túlsó pólus" Tamás Gáspár Miklós élete utolsó éveiben keletkezett nagy hatású politikafilozófiai munkáit tartalmazza, többek között az "Öt tanács a hazának" című esszét és a "Beszéd a félelem nélküli beszédről" című előadást. A filozófus a kétezres évektől az „antikapitalista radikalizmus filozófiai politikájával” kísérletezett, élete végén pedig a hegeli „túlsó pólust”, az ember társadalmi önállóságának lehetőségeit fürkészte. A kötet különlegessége, hogy közli a szerző kései írásait a "Bürök" című folyóirat alapítására felhívó emlékezetes körlevelét, valamint utolsó kézírásos munkajegyzeteit. A "Világvége" első kötete Tamás Gáspár Miklós Kalligram Kiadónál megjelenő életműkiadásának első darabja, és a szerző 2000–2010 között írt, főként magyarországi politikai, kulturális, gazdasági jelenségeket vizsgáló szövegeiből válogat. A jelen krónikájaként olvasható írások a Kádár-korszak és a rendszerváltás örökségét, a 2001. szeptember 11-i terrortámadást és az iraki háborút, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok ígéreteit és botrányos kudarcát, a magyar szocializmus neoliberális fordulatát és a jóléti állam leépítését, a 2008-as gazdasági világválságot és kezelését, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapozását tárgyalják, megmutatva, miként terjed a posztfasizmus a későkapitalizmus páncélozott burkában, de fel-felvillantva a valódi demokrácia és kommunizmus gondolatát is – a távoli horizonton. A könyvek párhuzamos bemutatóján Sipos Balázs beszélget Artner Annamáriával, Bagi Zsolttal és Mink Andrással. A túlsó pólus. Utolsó írások a filozófiai politikáról c. kötetet a Partizán webshopjában itt tudod megvenni: https://www.partizanmedia.hu/product-... A Világvége 1. - A korszellem dúdol című kötetet pedig itt: https://kalligram.libricsoport.hu/foo... Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.hu Támogasd te is a Partizán munkáját! https://csapat.partizanmedia.hu/fundr... Iratkozz fel a Partizán hírlevelére: https://csapat.partizanmedia.hu/forms... További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas Facebook:   / partizanpolitika   Facebook Társalgó csoport:   / partizantarsalgo   Instagram:   / partizanpolitika   TikTok:   / partizan_media   Partizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-pod... Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodc...

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás
▶︎

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

„Rogán bilincsben végezheti” - Polyák Gábor jogász, kommunikációs szakember
▶︎

„Rogán bilincsben végezheti” - Polyák Gábor jogász, kommunikációs szakember

Sírt a barátom Sztálin halálakor | Interjú Tompa Andreával
▶︎

Sírt a barátom Sztálin halálakor | Interjú Tompa Andreával

PszichoKalauz: A boldogság nyomában – Beszélgetés Limpár Imre tanácsadó szakpszichológussal
▶︎

PszichoKalauz: A boldogság nyomában – Beszélgetés Limpár Imre tanácsadó szakpszichológussal

“Aludjon nálam, miniszterelnök úr! De nem egy szobában!” | A Parlament legforróbb pillanatai
▶︎

“Aludjon nálam, miniszterelnök úr! De nem egy szobában!” | A Parlament legforróbb pillanatai

Kolibri & Jókai Mór | Készülj A VATES-el A Szóbeli Érettségire! #4
▶︎

Kolibri & Jókai Mór | Készülj A VATES-el A Szóbeli Érettségire! #4

PORTNIKOV: "Everything is not as it seems." What's Putin got, why do they need Abramovich, LETTER...
▶︎

PORTNIKOV: "Everything is not as it seems." What's Putin got, why do they need Abramovich, LETTER...

Orbán eltűnt, de mit jelent a hiánya? | Élő elemzés Lakner Zoltánnal
▶︎

Orbán eltűnt, de mit jelent a hiánya? | Élő elemzés Lakner Zoltánnal

Kepes András: Mosolygós Magyarországot szeretnék
▶︎

Kepes András: Mosolygós Magyarországot szeretnék

PASS Your Phlebotomy Exam! 💉 Must-Know Terms + Practice Questions
▶︎

PASS Your Phlebotomy Exam! 💉 Must-Know Terms + Practice Questions

Jön az általános szuperintelligencia?
▶︎

Jön az általános szuperintelligencia?

Önök is diktatúrát építenek! - Heves vita volt a parlamentben a Szuverenitásvédelmi Hivatalról
▶︎

Önök is diktatúrát építenek! - Heves vita volt a parlamentben a Szuverenitásvédelmi Hivatalról

Pagani-legenda, Utopia, padlógáz | Olasz meló (S04E06)
▶︎

Pagani-legenda, Utopia, padlógáz | Olasz meló (S04E06)

BEIDÉZTÉK A KARMELITÁBA: Demeter Szilárd kitálal – NER kultúrháború❗🔥 | KözBeszéd #132
▶︎

BEIDÉZTÉK A KARMELITÁBA: Demeter Szilárd kitálal – NER kultúrháború❗🔥 | KözBeszéd #132

What Iran and Israel’s escalation means for efforts to end regional conflict
▶︎

What Iran and Israel’s escalation means for efforts to end regional conflict

Az államnak dolgoztam, milyen más tudást értékesíthettem volna a piacon? | Medgyessy életútinterjú
▶︎

Az államnak dolgoztam, milyen más tudást értékesíthettem volna a piacon? | Medgyessy életútinterjú

Apache crew rescued safely after U.S. helicopter crash near Strait of Hormuz
▶︎

Apache crew rescued safely after U.S. helicopter crash near Strait of Hormuz

Scott Pelley on His Firing and the ‘Massacre’ at ‘60 Minutes’ | The Interview
▶︎

Scott Pelley on His Firing and the ‘Massacre’ at ‘60 Minutes’ | The Interview

A miniszterelnöknek elege lett a facebookozásból – legalábbis a parlamentben
▶︎

A miniszterelnöknek elege lett a facebookozásból – legalábbis a parlamentben

What may happen as oil supplies dwindle and Strait of Hormuz remains mostly closed
▶︎

What may happen as oil supplies dwindle and Strait of Hormuz remains mostly closed