Ismét válságban a magyar tejtermelés: a szátoki gazdák is a túlélésért küzdenek
Újabb súlyos válság sújtja a hazai tejtermelőket. A feldolgozók hetek óta nem veszik át a nyerstejet azoktól a gazdáktól, akik nem rendelkeznek érvényes szerződéssel. Akiknek van élő megállapodásuk, azok is csupán a több évvel ezelőtti, nyomott áron értékesíthetik terméküket. A literenkénti száz-száztíz forintos felvásárlási ár már az előállítási költségeket sem fedezi. Mivel a tartósan veszteséges termelés fenntarthatatlan, a gazdák kénytelenek megismételni a korábbi évek drasztikus lépéseit: sorra vágatják le jószágaikat, és felszámolják állományaikat. Riportunkban feltárjuk a jelenség hátterét, valamint megvizsgáljuk, milyen piacvédelmi megoldások és gazdasági újítások kínálhatnak kiutat a válságból. A Magyar Jövő stábja a Nógrád vármegyei Szátokra látogatott el egy szarvasmarhatelepre. A telep vezetője, Terman Szilárd már korábban is a semmiből kényszerült újrakezdeni a gazdálkodást. Meggyőződése szerint azokból a vesztesekből válnak a későbbi győztesek, akikben van erő az újabb próbálkozáshoz.

Összeomló mezőgazdaság? – ez a helyes vízgazdálkodás tétje - Ez itt a kérdés

Összefogtak, céget építettek – most eladnák, de a kormány megtiltotta: az Alföldi Tej sztori

2026. június 29. - Az Országgyűlés ülésének élő közvetítése

Húsmarha tudástár - 3.rész Angus vagy Murray Grey? Világfajták találkozása

Milyen emberek maguk? – forró pillanatok a parlamentben

EGY ÁLDOTT NAP A REMÉNYFARMON

Elbúcsúzott a szántástól, juhokkal gyógyítja a homoktalajt

Mit fognak enni a magyarok, ha minden összeomlik? Ideje aggódni? | Alapvetés

ÖNTÖZÉS = ELSIVATAGOSODÁS? - Tabudöntögető vita a magyar táj és a magyar mezőgazdaság jövőjéről

9,5 tonna kukorica 35 000-es tőszámmal? Kétcsövű vagy egycsövű hibridek? | Mentsük meg a kukoricát!

Dr. Gyulai Iván: Ha javulni látod a dolgokat, valamit nagyon elnéztél – Gyüttment Találkozó 2025.

Minden és semmi - A mindenség / Everything and nothing - The everything

A halál torkából a végrehajtás árnyékába: Így küzd a túlélésért egy magyar kecskefarm
![24 ÓRA EGY 100 FŐS FALUBAN. - Énlaki Hétköznapok. [Dokumentum FILM]](https://i.ytimg.com/vi/utdaASCDMc0/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwEjCNACELwBSFryq4qpAxUIARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAE=&rs=AOn4CLDOyUIsnEWLqdOsf4ehSMluJeUYvg)
24 ÓRA EGY 100 FŐS FALUBAN. - Énlaki Hétköznapok. [Dokumentum FILM]

„Kitagadtak a gyerekeim" | Nádas György

Tényleg tönkremegy a magyar mezőgazdaság? | Remény Farm

Viele halten ihn für verrückt: Metzger investiert 1,2 Millionen in Milchstall | BR24 Vor Ort

Kecsketenyésztés: Egy aranyérműtét nem várt következményei

Napravio najbolju farmu ovaca u BiH, ima 50 krava a dolaze i koze, planira nešto neviđeno

