“Lecsukhatnak, mert beszéltem” | Először vall titkoszolgálati kihallgatásairól L. Ritók Nóra
L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője több évtizede dolgozik szegény, társadalmi javakból kirekesztett közösségekben Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfaluban és környékén, többek között az ország egyik legszegényebb zsákfalujában, Toldon (ahol mi is sokat jártunk a kampány alatt: több interjút is készítettünk a helyi Roma Önkormányzat vezetőjével, Balogh Jenő Jagával). Az Igazgyöngy Alapítvány partnerségre épülő modellje országos, sőt, nemzetközi hírre tett szert – a Fidesz-kormány alatt viszont pária státuszba kerültek, és 16 évet ellenszélben kellett végigdolgozniuk. L. Ritók Nóra először a Partizánnak beszélt arról, hogy a hatalom milyen eszközökkel próbálta elbizonytalanítani és ellehetetlínetni: egy évig például rendszeresen keresték fel az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai, akik beszámolókat kértek tőle különböző civil életben történő ügyekkel kapcsolatban: amiatt, hogy minderről beszélt a Partizánnak, büntetőjogi retorziók is érhetik. Az interjúban arról kérdeztük, hogy hogyan küzdött meg a hatalom ellehetetlenítési kísérleteivel, milyen kompromisszumokat kellett hoznia azért, hogy 40 főt foglalkoztató, 1200 családot rendszeresen segítő alapítványa túl tudja élni a NER-t, mit gondol a Tisza sikeréről az eddig döntően a Fideszre szavazó szegény, kiszolgáltatott közösségekben, és mit gondol a legfontosabbnak, amerre az új kormányzatnak el kéne indulnia a legszegényebb közösségek emancipálása Toldon forgatott videóink: Jaga I – Szívem Tisza, eszem Fidesz (2026.02.14): • Ha bukik Orbán, én elvesztem a munkám | Eg... Jaga II – A szabadság ára (2026.04.06): • Fideszes adatgyűjtőből a rendszer ellenség... Jaga III – Győztünk! Magyar lettem (2026.04.30): • Fideszből a Tiszába: kétely, kiugrás, győz... Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával! Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány Adószám: 19286031-2-42 https://szja.partizan.hu/ Legyél rendszeres támogató! https://cause.lundadonate.org/partiza... Partizán webshop: https://shop.partizan.hu/ — Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról! https://csapat.partizanmedia.hu/forms... — Legyél önkéntes! Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához: https://csapat.partizanmedia.hu/forms... — Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre! Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevél https://csapat.partizanmedia.hu/forms... Heti Feledy https://csapat.partizanmedia.hu/forms... — Írj nekünk! Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted: [email protected] Bizalmas információ esetén: [email protected] (Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.) Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek: [email protected]

Bemutatkozik az ügyvéd aki elindította a kegyelmi ügyet

JUHI X JÁMBI 🤭 Csípőből reagálunk 🔥 FLEX #10

A Szőlő utca végnapjai egy dolgozó szemével

Gyárfás Tamás meggyanúsításához politikai jóváhagyás kellett | PartizánPOLITIKA Kovács Lajossal

Sokkban vagyok, belelátok a titkosított iratokba

Hatalmas robajjal omlik éppen össze a Fidesz

Hazudtunk minden hullámhosszon. Azóta se számoltam el ezzel

Kitálal az egykori NER-kommunikátor, Kuna Tibor: „A félelem tartotta össze Orbán rendszerét”

RÁHEL világa 🌍

Róna Dániel: Ha valaki szerint Polgár Judit egy báb, az nem ismeri az életútját

Az ember, aki tökéletesen fenntartja a cselekvés látszatát – Lázár János politikai portréja

OLIGARCHATÚRA Tóth Ildikóval: megmutatjuk a NER budapesti luxusát

Mi jön Bindzsisztán után? Majka a választásokról

Bod Péter Ákos az euróbevezetésről: Nincsenek komoly érvek, hogy megtartsuk a forintot

Havi 20 ezer eurót fizetett, de az sem volt elég - Kitálal a BUDPORT Kft. volt tulajdonosa

A kínai kommunisták menthetik a fideszeseket – Célegyenes

Direkt36 podcast – Hogyan omlott össze a Fidesz kampánya?

Lánczi Tamás a 444-nek: Engem terrorizálnak!

Orbán inkább Mbappénak szurkol Sulyok Tamás helyett // SZABADSAJTÓ KLUB

