FEHÉR ANNA: A SZÜLŐI FELADATOM AZ ALAPOK MEGADÁSA | Három igazság | Palikék Világa

A Palikék Világa Három igazság című műsorának vendége Fehér Anna, aki egy nagyon személyes beszélgetésben mesél arról, honnan indult az élete és hogyan alakult a pályája. Felidézi a ferencvárosi gangos ház világát, ahol a vasárnapok illata a húsleves és a rántott hús volt, ahol a gyerekek szabadon jártak át egymáshoz, és ahol természetes volt, hogy a szomszédok, a gang és az udvar közös életté állnak össze. Innen vezetett az út a szerepjátékokon, az iskolai fellépéseken és a Szkéné közösségén keresztül a színpadig. Fehér Anna őszintén beszél arról is, milyen ma színésznek lenni, hogyan változik az ember gondolkodása az évek és a tapasztalatok során, és miért gondolja azt, hogy a színház minőségét nem a műfaj határozza meg, hanem az a munka, amit az alkotók beletesznek. A beszélgetésben az anyaság is fontos téma: szerinte a szülő feladata nem az, hogy irányítsa a gyerek életét, hanem hogy olyan „cölöpöket” adjon neki, amelyekbe később kapaszkodni tud. Egy beszélgetés emlékekről, szabadságról, színházról és arról, hogyan tanul meg az ember egy idő után egyre inkább önazonosan élni. Palikék Világa Iratkozz fel a csatornára: https://bit.ly/3oWmnci Facebook: https://bit.ly/3oXgewA Instagram: https://bit.ly/3O3EoiQ TikTok: https://bit.ly/3xtggRa Műsorvezető: Palik László Szerkesztők: Dombovári Vanda, Wágner Tamás Médiaajánlat: [email protected]

Világtalálkozó - Krug Emília és Magyar Attila (Klubrádió)
▶︎

Világtalálkozó - Krug Emília és Magyar Attila (Klubrádió)

Húzós podcast / Nem akartam élni a Szomszédok sikerével! – Fehér Anna
▶︎

Húzós podcast / Nem akartam élni a Szomszédok sikerével! – Fehér Anna

TROKÁN ANNA: HAGYJUK BÉKÉN A GYEREKEKET! | Három igazság | Palikék világa
▶︎

TROKÁN ANNA: HAGYJUK BÉKÉN A GYEREKEKET! | Három igazság | Palikék világa

BÓDI SYLVI: MEGÁLLÍTOTT AZ ÉLET | Három igazság | Palikék világa
▶︎

BÓDI SYLVI: MEGÁLLÍTOTT AZ ÉLET | Három igazság | Palikék világa

Sándor Pál filmrendező: Apám nem szeretett, de ez nem baj | Így lettem
▶︎

Sándor Pál filmrendező: Apám nem szeretett, de ez nem baj | Így lettem

OSZTER ALEXANDRA: RENDESEN MEGVADULTAM 14-15 ÉVESEN | Panna, csajok, satöbbi | Palikék világa
▶︎

OSZTER ALEXANDRA: RENDESEN MEGVADULTAM 14-15 ÉVESEN | Panna, csajok, satöbbi | Palikék világa

Stahl Judit /Hallgatlak- Jótanácsok az élethez
▶︎

Stahl Judit /Hallgatlak- Jótanácsok az élethez

Szavakon túl - Pogány Judit (Klubrádió)
▶︎

Szavakon túl - Pogány Judit (Klubrádió)

Ráskó Eszter | Anyaság, apaság, f@szaság | Hoppá! Show
▶︎

Ráskó Eszter | Anyaság, apaság, f@szaság | Hoppá! Show

BENNED ÉLEK - JAKUPCSEK GABRIELLA, DR. MÁTÉ MARCELL
▶︎

BENNED ÉLEK - JAKUPCSEK GABRIELLA, DR. MÁTÉ MARCELL

Karafiáth Orsolya - NŐSZINTÉN Kadarkai Endrével
▶︎

Karafiáth Orsolya - NŐSZINTÉN Kadarkai Endrével

PÁPAI ERIKA: A LEGFONTOSABB BELÜLRŐL RUGALMASNAK MARADNI | Panna, csajok, satöbbi | Palikék világa
▶︎

PÁPAI ERIKA: A LEGFONTOSABB BELÜLRŐL RUGALMASNAK MARADNI | Panna, csajok, satöbbi | Palikék világa

Bochkor Gábor - Mennyire nehéz leszokni a cigiről? - Optima Zóna EP46
▶︎

Bochkor Gábor - Mennyire nehéz leszokni a cigiről? - Optima Zóna EP46

„A VESZTESÉGGEL EGYÜTT IS LEHET BOLDOG ÉLETET ÉLNI” – BIBÓK BEA ŐSZINTE VALLOMÁSA | Szóló | Palikék
▶︎

„A VESZTESÉGGEL EGYÜTT IS LEHET BOLDOG ÉLETET ÉLNI” – BIBÓK BEA ŐSZINTE VALLOMÁSA | Szóló | Palikék

Csuja Imre /HALLGATLAK- Jótanácsok az élethez
▶︎

Csuja Imre /HALLGATLAK- Jótanácsok az élethez

CSERHÁTI ZSUZSA FIA, SZIRTES KRISZTIÁN: SAJNÁLOM, HOGY NEM LÁTHATTA AZ UNOKÁIT | Palikék világa
▶︎

CSERHÁTI ZSUZSA FIA, SZIRTES KRISZTIÁN: SAJNÁLOM, HOGY NEM LÁTHATTA AZ UNOKÁIT | Palikék világa

Szavakon túl  -  Ábel Anita (Klubrádió)
▶︎

Szavakon túl - Ábel Anita (Klubrádió)

Feleségként Szaúd-Arábiában | teljes előadás
▶︎

Feleségként Szaúd-Arábiában | teljes előadás

Heti Jégbüfé - Kende-Hofherr Krisztina
▶︎

Heti Jégbüfé - Kende-Hofherr Krisztina

PÉTERFY BORI: AZT KÉRTEM A FIAMTÓL, HOGY NE LEGYEN VELEM PARASZT | Három igazság | Palikék világa
▶︎

PÉTERFY BORI: AZT KÉRTEM A FIAMTÓL, HOGY NE LEGYEN VELEM PARASZT | Három igazság | Palikék világa