Duda Ernő: “16 évesen már tudtam, hogy lesz egy kutatóintézetem”
Duda Ernő Gábor Dénes-díjas magyar üzletember, a hazai innovációs és startup világ egyik kiemelkedő alakja, számos Magyarországon és nemzetközi szinten elismert cég társalapítója és egy ideig vezetője. Elsősorban a biotechnológia és más, az innováció frontvonalában lévő ágazatok területén szerzett üzleti sikereivel szerzett hírnevet magának. A Solvo Biotechnológiai Zrt. alapítója és vezérigazgatója, a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke, a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense, a Szikra Iskola társalapítója, valamint a Szkeptikus Társaság korábbi alelnöke, most tagja. Eddigi 4 előadásával jelenleg a legtöbbször szerepelt TEDx-előadó Magyarországon. Az OXO Coffee Break soron következő epizódjában ő Oszkó Péter vendége. Hallgasd meg ezt az inspiráló beszélgetést!

Egy százalék esélyünk volt a sikerre, de minden akadályt legyőztünk – Duda Ernő, Medipredict

Ifj Duda Ernő- Mi az a Longevity? Hogyan tudjuk befolyásolni, miként öregszünk?

God Says:"MY CHILD, I NEED TO SEE YOU URGENTLY!"/God Message Now/God Message

Hogyan lehet 10 év alatt kis garázscégből 200 millió eurós befektetőcsoportot felépíteni?

Egy privát tőkés soha nem fektetne Elon Musk cégeibe

Akarja tudni az Alzheimerre való rizikóját? A legtöbben nem. | ifj. Duda Ernő, üzletember, innovátor

A 27 nyelvű ember elárulja a nyelvtanulás igazi titkát (meglepően egyszerű)

Buying Goats From Farmers | 3-Wheeled Truck Packed Full for Village Market

If It Hadn't Been Filmed, Nobody Would Believe It... 1000 Shocking Moments!

Ezt a csapást nem pont a Xiaomitól vártam volna - Karotta Közlöny 12

50 Geography Facts You Never Knew About Hungary

Duda Ernő: Pénz kell a hosszú boldog élethez, vagy ingyen is megkaphatjuk? | Az Én Kék Zónám #6

Túlfeszült a húr az ingatlanpiacon – Mi jön most? (Vendég: Sándorfi Balázs, Bankmonitor)

Meddig bírja az, aki a frontvonalban áll? | Molnár Áron & Oszkó Péter

Duda Ernő: A mikrobiom és az infertilitás kérdései

Így vegyél használt prémium autót!

Hungarian Ingenuity Cast in Steel: Why the Dutras Were Indestructible

Dr. Peták István, Duda Ernő és Gazsi Zoltán - a rák hamarosan gyógyítható lesz

Cukkini fasírt

