Közös asztalnál

Nézzük egymást a két partról, és néha már elfelejtjük, hogy ugyanaz a folyó hömpölyög alattunk. Jönnek a napok, amikor dönteni kell, de ne feledjétek: a szavazat csak egy papír, de a szomszédod, a testvéred, a barátod... az a valóság. Amikor elül a zaj, mi itt maradunk egymásnak. Keressük azt, ami összeköt, ne azt, ami elválaszt. Március végén, ha ébred a határ, Vérvörös posztókon feszül a madár. Kiabál a tábla, harsog a hangos szó, Mondd, barátom, nekünk ez miért volna jó? Az egyik ezt mondja, a másik azt ígéri, De a magyar a magyart végül csak meg-érti. Ugyanaz a kenyér van az asztalunkon, Ugyanaz a gond ül a fáradt arcunkon. Ne engedd a gyűlöletet a kerítésen át, Hiszen egy-ütt ültettük azt a vén almafát. Lehet a jelünk más, és más a hitünk is, De közös a földünk, s közös a vizünk is. Mert a választás el-múlik, de mi itt maradunk, Együtt sírunk holnap, s együtt is vígadunk. Ne emelj falat, ahol hídnak kéne lenni, Meg kell végre tanulnunk: békében szeretni. Magyar a magyarnak nem lehet ellensége, Szálljon le közénk a meg-értés békéje. Négy-évente egyszer a világ megfordul, De a szívünk mélyén a szeretet nem vadul. Isten áldd meg a magyart, bárhová is voksol, Hogy ne legyen több seb, amit a düh orvosol. Mert a választás el-múlik, de mi itt maradunk, Együtt sírunk holnap, s együtt is vígadunk. Ne emelj falat, ahol hídnak kéne lenni, Meg kell végre tanulnunk: békében szeretni. Magyar a magyarnak nem lehet ellensége, Szálljon le közénk a meg-értés békéje. Hát kezet fogunk majd, ha el-ül a vihar, Mert többet ér egy barát, mint ezer győzelem. Béke legyen... velünk.