GYERE! - Neked szól!
Abban az időben ott állt (Keresztelő) János két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta , és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra ige körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik , András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.” (Jn 1,35-42) Közreműködő: Varga Kapisztrán ferences szerzetes 🔔 Iratkozz fel: @Bizony_Isten 🔊 Facebook: / bizony.isten

Bagdy Emőke – Lélekutakon Bagdy Emőkével – Anyasebek és apasebek traumái

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

98 SZÁZALÉKOS ELŐLEG A SOHA MEG NEM TÉRÜLŐ HÍDRA

AGAPÉ - Hogyan vezeti Isten az életünket? (176. adás)

KRAUSZ GÁBOR: ILYEN ÉVEM VOLT / Ilyen az élet / Palikék Világa by Manna

Majnek Antal nyugalmazott munkácsi megyéspüspök portréja - Isten kezében

Magyar Gulyásnak: Ennél még ambiciózusabbak voltunk fiatalkorunkban

Storchennest Live Webcam in Bad Salzungen, Thüringen

„A szeretet diszkrét hangján szól a Lélek” – Varga László megyéspüspök szentbeszéde

Miért tölthet el minket hála? - Neked szól!

Szent Ferenc Lelkiségének Iskolája - 1.

Irgalmasság rózsafüzére - Ferences Szegénygondozó Nővérek

AGAPÉ - Lehetetlenből lehetséges – A küldetés (179. adás)

Észreveszed a másikat? - Neked szól!

AZ ISTENI BIZALOM JELE - a Gárdonyi Gondoskodás Háza - Lét-Ige

LÉPJ KÖZELEBB! – Neked szól!

Csorba László történész

A 27 nyelvű ember elárulja a nyelvtanulás igazi titkát (meglepően egyszerű)

AZ ÉLET CSODÁJÁNAK TANÚJA – Dr. Benkovics Júlia portréja - Isten kezében

