Mesterségek nyomában – 8. rész: Kovácsolás
Minden gyereknek minden mesterségbe bele kellene kóstolnia az iskolában Zsinkó István kovács szerint, aki nagyapja műhelyét keltette újra életre a Fejér vármegyei Abán. István kovácsműhelyében a legrégebbi tárgy egy 1823-as üllő. Elmondta azt is, hogy a kovácsolásban nagyon szereti, hogy a vad rideg anyagból formálhatóvá válik a kezei között, majd olyan alakban szilárdul meg újra, amilyenben ő szeretné. Tartsanak velünk az abai műhelybe, ahol sok mást is megtudhatnak a kovácsmesterségről. A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány lelkes fiatalokkal együttműködve 2023 szeptemberétől egy-egy videóval mutatja be ezeket az eltűnőben lévő foglalkozásokat a közösségi média felületein. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg. (Fiatalok az értékteremtő médiáért III., 2023-1-HU01-ESC30-SOL-000137607)

A kovácsolás alapműveletei

Kályha és kandallócsempe készítése - Székelyföldi Népi Mesterségek

Mesterségek nyomában – íjkészítés

Vas és tűz: a kovácsolás művészete – Mozaik

Egyszerű kovácsolt tárgyak készítése

A Mohácshoz vezető út - dr. C. Tóth Norbert

Mesterségek nyomában – 6. rész: Kosárfonás

Kovácszene - A kovácsolás munkaritmusai, hangjelzései, zenei játekai

Damascus Knife - Better than Japanese? Making from a bearing! 100% Handmade.

From Screws to Masterpiece: Watch This Knife Come to Life!

Two Maasai Spears and a Shield - Recorded in the Maasai Mara.

A 27 nyelvű ember elárulja a nyelvtanulás igazi titkát (meglepően egyszerű)

Mesterségek nyomában – 16. rész: Faesztergályos

A cserépi kovács - Pintér Gyula emlékére

Mesterember - Patkolókovács

Tüzifogók készítése

MEGÁLLÍTHATATLANUL fejlődik a kovácsműhely!!!

Mesterségek nyomában – 14. rész: Kádár

Kovácsmesterség - Debreceni Színképek

