Hét lépcső a Mennyországból a Pokolba 6. lépcső: a sértődés, kizárás

Milyen kapcsológombok vannak az áldozaton? Vajon az áldozati működésben, ha valaki áldozati szerepbe kerül, milyen érzékeny kapcsológombok vannak rajta? Mi az a belső működésmód ami beletolja, és benne tartja egy bántalmazós kapcsolatban? Amit a bántalmazó tudattalanul érzékel és újra meg újra, kellő pillanatban ezeket a láthatatlan kapcsológombokat megnyomja. Mintha egy csapda nyílna meg és hogyha az áldozat érzékenyen reagál rá, akkor az ajtó bezáródik. Három tipikus érzékenyítő gomb van: a drog, a bűntudat, lelkiismeret-furdalás és a megmentőszerep. A drog, a szerelem kezdeti időszakában az Éden. A másikkal való egység megtapasztalása. Amikor az áldozatot felemeli a bántalmazó és azt érezteti vele, hogy „Te vagy az igazi. Te vagy a bezzeg.” Olyanfajta figyelmet, odafordulást, törődést kap, amit előző kapcsolataiban valószínűleg nem. És valahogy abban a hitben él, hogy ez az Éden tartósítható lenne, akkor ha… ő máshogy viselkedne. A második kapcsológomb a bűntudat, lelkiismeretfurdalás, önmarcangolás. Az Éden tartósítható lenne, akkor, ha: „én nem rontanám el”. Az áldozati szerepben úgy érezzük, hogy mi vagyunk azok, akik nem teszünk meg mindent, folyton hibákat követünk el, hiszen azt is mondja neki a bántalmazó, hogy: „Persze, hogy dühös vagyok, mert Te… Te vagy az oka. Te nem csinálsz valamit jól”. Aki pedig hajlamos az áldozati szerepre mindezt elhiszi. Szóval a bűntudat, lelkiismeret-furdalásra nagyon fogékony az, aki áldozati szerepbe kerül. Egyrészt magára húzza, hogy ő a hibás az éden elvesztéséért, másrészt amikor kritizálják, amikor becsmérlik, minősítik, amikor azt éreztetik, hogy „te valamiben nem vagy jó”, akkor ő tényleg úgy érzi, hogy azokban a dolgokban kevesebb. A harmadik kapcsológomb pedig a megmentőszerep. Amikor a bántalmazó elkezdi sajnáltatni magát. Látszatra áldozati szerepbe helyezkedik és jön az önsajnálat, a mártíromkodás. Ekkor a valódi áldozat megsajnálja, empatizál vele és megpróbál segíteni neki. Itt most a bűntudat, lelkiismeret-furdalás nyomógombját láthatjátok. Amit a másik sértődéssel, érzelmi zsarolással, bűntudatkeltéssel aktivizál. Amikor a bántalmazó azt érezteti, hogy „Te vagy a hibás, miattad szenvedek, miattad vagyok kiborulva! Te teszed tökre az Édent a kapcsolatunkban!”. Az áldozat pedig mindezt elhiszi. A sértődéssel kizárja a másikat „Szóba se állok veled!, Nem létezel számomra!”. Közben pedig az áldozat szenved a kizárástól, a hiányérzettől, a szeretetmegvonástól, a bűntudatától. Kuncsorogni próbál a bántalmazó kegyeiért. A bántalmazó pedig büntet. Mivel? Hideg, rideg, érzelem nélküli, kegyetlenül távolságtartó és érzéketlen magatartásával. Vera szenved és vergődik. Vergődik, mert saját bűntudatának martaléka. A bűntudatához való viszonya a csapda. Az a működésmód, ami stresszhelyzetben jellemző rá: én nem vagyok oké, Te viszont igen. Valójában saját működésének csapdájába esik. Ez egyébként egyfajta stresszreakció, énvédő mechanizmus, amikor valaki, mint a szivacs, szívja magába a felelősséget. Ennek az ellenkezője a bántalmazó működésmódja, aki projektál és azt mondja, hogy azért tör össze egy poharat, mert rossz helyre tetted!”. Az egyik hibáztat, a másik pedig bűnösnek érzi magát. „Úristen tényleg rossz helyre tettem a poharat”. Elhiszi azt is, hogy a másik érzéseiért ő a felelős. Ő okozza a másik teátrális fájdalmát. Egyedül ő tehet róla, hogy a Mennyországból most a Pokolba került. Az egységből kizáródott és az elkülönültség, kitaszítottság fájdalmát éli meg. Bocsánatért kuncsorog, könyörög, mint egy gyermek, aki rossz fát tett a tűzre. Kívülről egyértelmű, hogy mennyire felborult az egyensúly ebben a helyzetben. Hogy itt olyan, mintha egy szülő és gyermek beszélgetne. Valószínűleg egyébként ezt a kapcsológombot az áldozatnál valamilyen korai ismerős élmény, az ami életrekeltette. Valószínűleg valamelyik szülő ugyanezzel az érzelemmegvonással bűntette. Ha az áldozat mindezt kívülről tudná látni, nem lenne ennyire érzékenyítve, mint a szivacs húzza magára a felelősséget, a bűntudatot, a hibáztatást. Ha tudná reálisan kívülről látni akkor nem működne ez az érzelmi zsarolás. Egyszerűen fogná magát és otthagyná a másikat. Ezzel pedig a játszma megszűnne. A csapda nem működne. De pont a belső világa az, ami a kívülről való látásmódot a kapcsolatban sokáig megakadályozza. Ezeket gondolhatod végig magadban, hogy vajon mennyire van egy állandó vágyként a tartós Éden ígérete? Az, hogy ez csak a te viselkedéseden múlik? Második, mennyire jellemző rád, hogy a másik hibáztat és neked azonnal bűntudatod, lelkiismeret furdalásod lesz? Harmadik, mennyire szoktad megsajnálni a másikat? Ezek olyan útjelzőtáblák, amit érdemes tudatosítanod magaddal kapcsolatban. Párkapcsolati nehézség, elakadás kapcsán várunk Szeretetkert központunkban: https://szeretetkert.hu/szeretetkert-...