Gazdakertek terítéken - Kolozsvári káposzta

Gazdakertek terítéken - Kolozsvári káposzta Elkészítette: Boné Levente Ferenc séf, Kolozsvár Hozzávalók: – 1,2 kg savanyú káposzta – 85 dkg darált sertéshús – 12 dkg füstölt szalonna – 12 dkg kolozsvári szalonna – 20 dkg rizs – 2 fej vöröshagyma, apróra vágva – só, bors – babérlevél – sertészsír – tejföl – szárított csombor – friss zöld kapor Elkészítés: A szalonnákat kisütjük, majd az apróra vágott hagymát a szalonna zsírjában üvegesre pároljuk. Ezután hozzáadjuk a darált húst, és közepes lángon tovább pároljuk, közben sóval és borssal ízesítjük. A savanyú káposztát leöblítjük, majd egy evőkanál zsírral és kevés fehérborral félpuhára pároljuk. Babérlevéllel, kaporral, borssal és csomborral ízesítjük, hogy kellemes, gazdag ízt kapjon. A rizst félpuhára főzzük. Egy tepsit kizsírozunk, és elkezdjük a rétegezést: az aljára káposztát teszünk, majd egy réteg húst, aztán a rizst, majd ismét húst, végül káposztával fedjük le. A tetejét megkenjük tejföllel, és csíkokra vágott füstölt szalonnával díszítjük. Előmelegített sütőben, 180 °C-on 35-40 percig sütjük, amíg a szalonna szép ropogósra pirul. Videót készítette: Rusz Tamás Az erdélyi magyar gazdák boldogulását Magyarország Agrárminisztériuma által finanszírozott falugazdász hálózat támogatja. További agrárszakmai hírekért látogassanak el a https://falugazdasz.ro/ oldalra, valamint kövessenek minket közösségi média oldalainkon: Facebookon (@ProAgriculturaErdely), Instagramon (pro_agricultura) és TikTokon (@pro.agricultura).

Rakott káposzta gazdagon - Az én alapszakácskönyvem
▶︎

Rakott káposzta gazdagon - Az én alapszakácskönyvem

A legendás székelykáposzta: Biztos, hogy Petőfi Sándor az étel keresztapja? / HETI NAPLÓ 2023.11.12
▶︎

A legendás székelykáposzta: Biztos, hogy Petőfi Sándor az étel keresztapja? / HETI NAPLÓ 2023.11.12

Storchennest Live Webcam in Bad Salzungen, Thüringen
▶︎

Storchennest Live Webcam in Bad Salzungen, Thüringen

Unbelievable Smart Worker & Hilarious Fails | Construction Compilation #8 #adamrose #smartworkers
▶︎

Unbelievable Smart Worker & Hilarious Fails | Construction Compilation #8 #adamrose #smartworkers

Gazdakertek terítéken - Hurutos leves
▶︎

Gazdakertek terítéken - Hurutos leves

My Golden Retriever Heals a Terrified Rescue Kitten in Just 3 Meetings!
▶︎

My Golden Retriever Heals a Terrified Rescue Kitten in Just 3 Meetings!

LIVE Departure Bay  Weather Cam & BC Ferries Views | Nanaimo, BC
▶︎

LIVE Departure Bay Weather Cam & BC Ferries Views | Nanaimo, BC

WHO IS STRONGER? Anatoly VS Bodybuilder | Pretended to be a CLEANER
▶︎

WHO IS STRONGER? Anatoly VS Bodybuilder | Pretended to be a CLEANER

Így készítik Székelyföldön a székelykáposztát
▶︎

Így készítik Székelyföldön a székelykáposztát

Stress & Anxiety Release (999 Hz) | 1 hour handpan music | Malte Marten
▶︎

Stress & Anxiety Release (999 Hz) | 1 hour handpan music | Malte Marten

🔴 LIVE Barred Owl Nest Cam 🦉 | Post-Fledge Updates & Owl Activity
▶︎

🔴 LIVE Barred Owl Nest Cam 🦉 | Post-Fledge Updates & Owl Activity

Kolozsvári káposzta
▶︎

Kolozsvári káposzta

Unbelievable Smart Worker & Hilarious Fails | Construction Compilation #7 #adamrose #smartworkers
▶︎

Unbelievable Smart Worker & Hilarious Fails | Construction Compilation #7 #adamrose #smartworkers

NERVOUS 12-Year-Old Who Can Sing Without Opening Her Mouth Earns Mel B's GOLDEN BUZZER!
▶︎

NERVOUS 12-Year-Old Who Can Sing Without Opening Her Mouth Earns Mel B's GOLDEN BUZZER!

Kolozsvári rakott káposzta
▶︎

Kolozsvári rakott káposzta

Trump Attends NBA Finals, Cries Election Fraud in California & Storms Out of Interview
▶︎

Trump Attends NBA Finals, Cries Election Fraud in California & Storms Out of Interview

🔴 24/7  Relaxing Park Ambience: Birds, Water & Sunshine for Stress Relief
▶︎

🔴 24/7 Relaxing Park Ambience: Birds, Water & Sunshine for Stress Relief

Gazdakertek terítéken - Zsuzsi kifli
▶︎

Gazdakertek terítéken - Zsuzsi kifli

Nervous System Regulation (999 Hz) | 1 hour handpan music | Malte Marten
▶︎

Nervous System Regulation (999 Hz) | 1 hour handpan music | Malte Marten

Stop boiling and frying eggs–This is the perfect poached egg recipe for beginners
▶︎

Stop boiling and frying eggs–This is the perfect poached egg recipe for beginners