Gently Da Spittah': Idefelé is kipakoltattak, hiszen raszta vagyok

A 19 éves Sánta Dániel alias Gently Da Spittah' annak a régisulis hiphopnak a képviselője, aminek a csúcsidőszakát már csak közvetve élhette meg. Kiemelkedő zongoratehetségként indult, majd idősebb testvérei hatására a rapre váltott, azóta magyarul és angolul is rappel, emellett gitározik, és producerként is aktív, ráadásul ő adja elő az új Pókember-rajzfilm magyar nyelvű főcímdalát is. Mint mondja, a hiphop nem szimplán műfaj, hanem kultúra is, amit szigorú hozzáállással és nagy szakértelemmel szeretne ápolni, de már nem annyira ellenséges az újvonallal, mint korábban. Felcseszi, amikor Pogány Indulóhoz hasonlítják, de érti, miért kapja meg ezt gyakran. Azért szeretett volna raszta lenni, mert így tudja megvalósítani önmagát, de tudja, hogy a rendőrök – akik ellen többször is felszólal a dalaiban – őt veszik elő először igazoltatásnál. Utálja a korlátokat, és rá is jellemző a „kirúgom a ház ajtaját”-mentalitás. Iratkozzatok fel Telex Podcast csatornára is:    / @rgbstreamgreen   Telex.hu – Csak tőled függ! • Telex: https://telex.hu/ • Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas • Facebook:   / telexhu   • Instagram:   / telexponthu   • TikTok:   / telex.hu   • Telex Shop: https://shop.telex.hu/

Tha Patkányz: Hangot kell adni annak, hogy a magyar akkor is éhen hal, ha naponta 8 órát robotol
▶︎

BP Underground: A hiphop lüktetése a szívverés ritmusához közel van

Ketioz: Nem vagyok magamutogató, nincs meg hozzá az egóm

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

EXKLUZÍV - Azahriah: Nem vagyok genetikailag hajlamos arra, hogy elszálljak. I Monoszkóp Terepmunka

Pixa: Addig fogok menni, amíg el nem dőlök, de akkor is szólni fog a zene

Pogány Induló, aka Marcell Szirmai on the Friderikusz Podcast /// F.P. 113.

Mehringer Marci és Lil Frakk | Hoppá! Show

VZS: A börtön az nem rajság
▶︎

VZS: A börtön az nem rajság

Rymanowski, Miller: UPA-dek przyjaźni?
▶︎

Rymanowski, Miller: UPA-dek przyjaźni?

NKS: Van mögöttünk egy olyan 20 év, mint a Motörheadnek

Grasa: Az vagyok, amit utálok, és utálom, ami vagyok, ugyanakkor szeretek önmagam lenni

Mikee Mykanic: Kívülállónak látom magam, az újak közt réginek, a régiek közt újnak

60 évesen kiütéseim vannak a felelősségtől | Ganxsta Zolee & Szabó Péter

Tito: Der Mann, der Jugoslawien war | Doku HD | ARTE

NKS - Add nekem Feat. Gently Da Spittah’

Siska Finuccsi: Nekem a hiphop olyan szerelem, amiért gondolkodás nélkül meghalnék

Siker, pénz, alvilág és politika - egy asztalnál Ganxsta, Big Daddy és Dopeman

ANUBII$ x BETON.HOFI x CO LEE - EMELEM A TÉTET | WERKFILM

Baba Aziz: Én csak egy dude vagyok egy laptoppal