Szerintem érdekes! - Cukorral, cukorról, mindent a 2-es típusú diabéteszről!

Sziasztok! Tudjátok, van ez a sorozat, ahol fontos témákról beszélhetünk! A 2-es típusú cukorbetegség a leggyakoribb diabétesz típus, a diagnosztizált esetek 90 %-át teszi ki. Kialakulásában (az esetek nagy részében) szerepe van az elhízásnak és túlsúlynak, valamint a mozgásszegény életmódnak, de esetenként genetikai, örökletes hajlam is lehet a háttérben. A 2-es típusú cukorbetegség lassan alakul ki és sokszor észrevétlen marad. Gyakori, hogy csak a betegség szövődményeinek diagnózisán keresztül ismerik fel a régóta meghúzódó diabéteszt. Emiatt Magyarországon legalább 500 ezer főre tehető azok száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla. A "Szerintem Érdekes", ebben az adásában, szeretnénk erről a betegségről őszintén beszélgetni: bemutatni a kialakulásának okait, hátterét, élettani hatásait és másrészt beszélni arról is, hogyan lehet ezzel a betegséggel együtt élni, tartalmas életet élni! Jó szórakozást!:) Csilla

DTK: Elviszlek magammal – Tatár Csilla
▶︎

DTK: Elviszlek magammal – Tatár Csilla

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás
▶︎

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

Dr. Hosszúfalusi Nóra: A cukorbeteg
▶︎

Dr. Hosszúfalusi Nóra: A cukorbeteg

Daganatprevenció és az egészséges táplálkozás - Szabó Adrienn l Rákkutatók podcast #8
▶︎

Daganatprevenció és az egészséges táplálkozás - Szabó Adrienn l Rákkutatók podcast #8

Nem vagyok hajlandó az öngyűlöletre és az önbántalmazásra semmilyen szinten
▶︎

Nem vagyok hajlandó az öngyűlöletre és az önbántalmazásra semmilyen szinten

Dr. Roza Podcast - Szabó Adrienn
▶︎

Dr. Roza Podcast - Szabó Adrienn

Kösz, jól: Méreg-e a cukor, és tényleg le kell mondanunk a fehér kenyérről?
▶︎

Kösz, jól: Méreg-e a cukor, és tényleg le kell mondanunk a fehér kenyérről?

DTK: Elviszlek magammal – Csányi Vilmos
▶︎

DTK: Elviszlek magammal – Csányi Vilmos

#3 Special Edition "Ne vegyél be mindent!" Intermittenfasting és egyéb tévhitek.
▶︎

#3 Special Edition "Ne vegyél be mindent!" Intermittenfasting és egyéb tévhitek.

Félelmek és tévhitek a táplálkozásról – interjú Szabó Adrienn dietetikussal
▶︎

Félelmek és tévhitek a táplálkozásról – interjú Szabó Adrienn dietetikussal

Inzulinrezisztencia csökkentése TESTEDZÉSSEL
▶︎

Inzulinrezisztencia csökkentése TESTEDZÉSSEL

"Nem tökéletesnek kell lenni, hanem szívósnak" - Tari Annamária a szorongásról
▶︎

"Nem tökéletesnek kell lenni, hanem szívósnak" - Tari Annamária a szorongásról

Vall-e Rogán Antal Orbán Viktorra? – Célegyenes
▶︎

Vall-e Rogán Antal Orbán Viktorra? – Célegyenes

S3E2 "Mit eszik a gyerek reggelire, és melyik kenyér gáz? Ja, és a felvágottakal van baj?"
▶︎

S3E2 "Mit eszik a gyerek reggelire, és melyik kenyér gáz? Ja, és a felvágottakal van baj?"

2-es típusú cukorbeteg vagyok - Diagnózis vagy végzet?
▶︎

2-es típusú cukorbeteg vagyok - Diagnózis vagy végzet?

Mi a különbség az 1-es és 2-es típusú cukorbetegség között?
▶︎

Mi a különbség az 1-es és 2-es típusú cukorbetegség között?

Inzulinrezisztencia kezelése - napi 5 vagy 3 étkezés a jobb?
▶︎

Inzulinrezisztencia kezelése - napi 5 vagy 3 étkezés a jobb?

DTK: Elviszlek magammal – Lovas Rozi
▶︎

DTK: Elviszlek magammal – Lovas Rozi

Vendégünk Szabó Adrienn dietetikus - Egészségünkről, ételeinkről, önmagunkról | Totem Show
▶︎

Vendégünk Szabó Adrienn dietetikus - Egészségünkről, ételeinkről, önmagunkról | Totem Show

#4 Túlélésének napja. "Sima C vitamint árulnak 40.000 Forintért." Szabó Adrienn - dietetikus
▶︎

#4 Túlélésének napja. "Sima C vitamint árulnak 40.000 Forintért." Szabó Adrienn - dietetikus