Szaján-Sajan (SRB) A Szent István Király templom harangjai
Szaján falu Szerbiában a bánságban. A környéken található pogány kori halmok valószínűsítik, hogy Szaján mai területén már az ókorban is laktak emberek. Tény, hogy a 19. század első éveiben, építkezések alkalmával faragott kőből szerkesztett épületalapokat, a római korból származó arany- és ezüstérmeket, illetve az első magyar királyok idejéből eredő érmeket találtak. E tények arra engednek következtetni, hogy nemcsak lakott volt a terület, de igen jeles település állhatott itt. A falu a középkorban virágzó, magyarok lakta helység. 1550-es évek elején Nagykikinda behódolt a töröknek, ekkor Szaján, több községgel együtt, elpusztult, de a település népének egy része Szeged környékére húzódott. 660-as évek nagy tatárdúlásakor a felégetett Szaján lakosait Szeged és Tiszahegyes fogadta be. A zentai csata (1697) után a Temesvár felé menekülő II. Musztafa szultán ismét felégette Szajánt és a környező falvakat. A község mai területe teljesen elnéptelenedett, később többször újratelepítették. A 18/19. század fordulóján történt Szaján újra telepítése. 1805/1806-ban telepített Tajnay János földbirtokos Szeged környékéről – tanyákról –, továbbá az algyői uradalomhoz tartozó Hantháza kertészségéből 800 katolikus lelket. Ekkor települtek dohánytermesztők (gányók) is a faluba. 1816-ban az árvizekben elpusztult Szeged-közeli Vedresháza kertészei ugyancsak hozzájuk csatlakoztak. A magyarok Bánságba telepítését a nemzetiségiektől eltérően csak kis részben a kincstár, nagyobb részt a földesurak szervezték. – Tajnay János, majd fia, ifj. Tajnay János virágzó gazdaságot teremtett a községben, a környéken. A Szaján–Tiszahegyesi gazdaság a Tajnay uraság „fontosságu gazdasága, szép épületjei, híres ménese, gulyája... 1828-ban megépült az első iskola a faluban. 1831 – Kolerajárvány pusztított a faluban. Emlékezetét őrzi Szent Bertalan napjának fogadalmi ünnepként való megülése. Az 1848/1849-es harcok idején megfogyatkozott lakosság pótlására a Tajnay család 1851-ben közvetlen Szaján mellett, a falutól északkeletre különálló községet alapított. A telepítési hirdetményre kizárólag bánáti svábok jelentkeztek. A sváb telepeseknek három hosszanti és egy keresztutcás kis falu épült, közepén kis teret is kialakítottak. ifj. Tajnay Jánosné Jeszenszky Vilma után a település neve Wilhelminfeld, magyarul Vilmatér lett. A szajáni magyarok Milhernek emlegették. A vilmatéri svábok nem tudtak megmaradni a gyenge minőségű, vízjárta szajáni földeken, és néhány év múltán egy éjszaka elköltöztek. Évtizedekig emlegették a szajániak: a svábok éjjel elszéledtek a faluból, lámpáikat égve hagyták, hogy megtévesszék a földesurat. „Vígan jöttek, sírva mentek, s népünk ma is ott van.” – Wilhelminfeldet 1883-ban Szajánnal egyesítették. A község a trianoni békeszerződésig a magyarországi Torontál vármegye Nagykikindai járásához tartozott. Az templomot Szent István Király tiszteletére építették 1810-ben. Az új templomot 1880-ban építették. A tornyában egykor öt, ma négy harang lakik. A nagyharang amit Eberhard Henrik öntött, sajnos ~15 éve a fordítás és karbantartás hiánya miatt megrepedt. A második és harmadik harang 1931-ben készült Mariborban szlovéniában. A legkisebb harang Wilhelminfeldről származik az ottani svábok kitelepülése után felkerült a templom tornyába. A harangok a lélekharang kivételével kiemelt jármokon függenek, és alütős rendszerben szólalnak meg. A harangok évek óta nem szólalnak meg, helyettük elektromos harangszó van, hangszórók sugározzák a felvételt. Felújításuk tervben van, ami nagyon szükséges lenne, a megereszkedett harangnyelvek és meglazult felfüggesztések miatt. A kisharang többször beleütközik a felvétel során a harangszékbe, a nyelve is ki volt fordulva, a középharangot csak a nyelvcsap tartja. Az egykori villamosítás Sörös Károly magyarkanizsai harangvillamosító munkája. A templom orgonáját Dangl Antal fia készítette. A templom színes üvegablakait Budapesten készítette Palka József. Harangadatok Keresztelő Szent János Nagyharang (REPEDT) Hangja: G' Súlya: 500 kg Alsó átmérője: 92 cm Eberhard Henrik 1819-ben Felirata: IN HONOREM SANCTI IOANNIS BAPTISTAE ANNO 1819 FUDIT HENRICUS EBERHARD PESTHINI 1819 Szűz Mária középharang Hangja: H' Súlya: 300 kg Alsó átmérője: 80 cm Buhl Öntöde Mariborban 1931-ben Felirata: ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÉS A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA TISZTELETÉRE HÍVEK ADOMÁNYÁBÓL KERRESBACHER DÉNES TITKOS KAMARÁS ESPERES-PLÉBÁNOSSÁGÁBAN ÖNTETETT 1931 MARIBORSKA LIVARNA 1931. Páduai Szent Antal kisharang Hangja: E’' Súlya: 155 kg Alsó átmérője: 63 cm Bühl Öntöde Mariborban 1931-ben Felirata: KRISZTUS KIRÁLY DICSŐSÉGÉRE ÉS PÁDUAI SZENT ANTAL TISZTELETÉRE A HÍVEK ADOMÁNYÁBÓL TEMPLOM 50 ÉVES FENNÁLLÁSÁNAK ALKALMÁBÓL ÖNTÖTTÉK 1931-IK ÉVBEN. MARIBORSKA LIVARNA 1931. Lélekharang Hangja: H’' Súlya: 33 kg Alsó átmérője: 39 cm Egartner Ignác 1851-ben Temesvárott Felirata: GOSS MICH EGARTNER TEMESVAR 1851 WILHEMINENFELD (Vilmatér) Köszönet SJ. Sóti János atyának az engedélyért és Czini Tibornak a harangozásért.

Oroszlámos-Banatsko Aranđelovo (SRB) Zvona crkve Svetog Arhangela Gavrila- Ortodox templom harangjai

Ringing in Corpus Christi at the Stockerau Parish Church

Nižný Hrušov (SK), Rímskokatolícky farský kostol Najsvätejšieho Tela a Krvi Pána - zvony

HARANGOK BEEMELÉSE

#zazvony do kostela Mistra Jana Husa v Merklíně - nečekaný objev ocelového zvonu

Viničné (SK), rímskokatolícky kostol sv. Filipa & Jakuba/Church of St. Philip & James - zvony/bells

Alte Pfarrkirche Mariä Himmelfahrt in Niederlana (Lana/Südtirol) Glocken

Miniatuur klokkenstoel, Miniatur Glockenstuhl, Weihnachtsglocken, Kerstklokken, Plenum.

Dalle campane del Duomo di Milano in festa

Dordrecht NL kerkklokken Grote kerk deelgelui

Katowice - Dzwony archikatedry pw. Chrystusa Króla / Glocken der Dom in Kattowitz

Dernye- Dornau- Deronje (SRB) A Szent József templom harangjai

Einläuten aller Domglocken - Dom zu Speyer

Padej- Padé (SRB) Zvona pravoslavne crkve Sv. Nikole- A Szent Miklós ortodox templom harangjai

Le campane della Cattedrale di Lugano

Raising the bells at Maidstone (individually) + lowering 9 and 10.

A kartali templom harangjai működés közben + kilátás a kupolából

Blumberg (G - BW) The bells of St. Andrew's

Miskolc (H) - Az avasi református templom harangjai

