Garammenti-hátság – Léva és környéke
A Garam, kiszabadulva az északi vulkáni hegyek szorításából, lelassítja lépteit, és a Kisalföldön találja magát. Nyugatról az Újbányai-hegység folytatásaként a Dunáig alacsonyodó dombsor kíséri az útját. Alsó völgyének szívében őrzi Felső-Magyarország kapuját az ősi Léva, amelyet egyszer áldott, máskor megvert a sors keze, míg végül egy idegen államban találta magát. Ha valahol, ezen a vidéken a kitelepítések és a lakosságcsere gyökeresen átrajzolta az etnikai viszonyokat. A hegyek és a síkság találkozásánál húzódó nyelvhatár erőszakos délre tolásával Bars vármegye ősi, színmagyar tájéka néhány évtized alatt elvesztette magyar többségét. Léva és környéke így egyszerre szól a kitelepítettek tragédiájáról, de az itt maradottak küzdelméről is. Az atomizált Mohiból indulunk, betérünk a vidék központjába, Lévára, majd Hontvarsányi kitérő után Felsőszecsén keresztül megyünk Zsemlérre. A Garam túloldalán Pozba kegyhelyén és Máriacsalád kolostorromján keresztül vezet az utunk Farnadra. A dimbes-dombos tájon átkelünk Nagyölvedre, hogy végül a kurtaszoknyás Barton zárjuk Garam menti kirándulásukat. Látnivalók / Felvidék / Bars Varsány Zsemlér Pozba Máriacsalád Farnad Nagyölved

Felső-Csallóköz - Kiáltó kövek Somorja környékén

Vág-Nyitra-köze – Magyar élet az Érsekújvári-lapályon

A honfoglalók előtti évszázadok: Az avarok története – M5 História

Meszes-hegység – Erdély és Partium határán

Alsó-Garam-mente – Kurtaszoknyás falvak között

Felső-Bodrogköz – Bodrognak, Tiszának egy a hangja

Shenzhen már 2050-ben él! | Kínai Kalandok E07

A pilóta, aki ellopta Moszkva legféltettebb vadászgépét

Garammenti-hátság 2. - Bars és Komárom határán

Moldva 4. – Magyarok a Szeret mentén

Georgia’s Deadliest Winter Lifeline

Irán – a három évezredes Perzsa Birodalom története | Fakultáció

ZOBORVIDÉK – Hegymegett és Vízmegett

Scientists Reveal Surprising Genetic Origin of Hungarian DNA

Nem Élnél Túl 24 Órát A Nácik Utáni Németországban

Duong Family Harvesting Giant Stream Fish to Make Rich-Flavored Smoked Salted Fish | Village Life

Száraz-Magura – A Nyitra mentétől a Báni-medencéig

Közép-Nyárád mente 1. - Lármafák székely ormokon

50 Geography Facts You Never Knew About Hungary

