2021. febr. 22. - Antik történetek. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és Énekkarának koncertje.

Debussy: Egy faun délutánja Ravel: G-dúr zongoraverseny SZÜNET Ravel: Daphnis es Chloé – balettzene Ránki Dezső (zongora) A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Vezényel: Kovács János Debussy korszakos remekműve, az Egy faun délutánja kétszer okozott meglepetést. Előbb a bemutató közönségét hozta zavarba, majd közel két évtizeddel később, 1912-ben, amikor Vaclav Nyizsinszkij koreográfiát tervezett hozzá. Párizs színházkedvelő közönsége két szenvedélyesen vitázó táborra szakadt, és még olyan nagytekintélyű művészek is megszólaltak az ügy kapcsán, mint Auguste Rodin, korának legelismertebb szobrásza: „művészi formát és stílust a húszéves Nyizsinszkijtől lehet tanulni”. Talán kevesen tudják, hogy Debussy zenekari darabja egy magyar szobrászt is rabul ejtett, Telcs Edét. A francia mester muzsikájának inspirációját őrzi néhány domborműve, melyeket ma a Zeneakadémián csodálhatunk meg. Az antikvitás jegyében fogant tánczene, Ravel egyetlen balettje, a Daphnis és Chloé zárja az estet, előtte pedig Ránki Dezső szólójával a G-dúr zongoraverseny hangzik el.

Arturo Benedetti Michelangeli - Ravel Piano Concerto
▶︎

The Frequency of God 963 Hz - Attract love, protection, wealth, miracles and blessings without limit

Magyar Bálint: Tucatnyi ügyben eljuthatnak Orbán Viktorhoz a nyomozók

A 27 nyelvű ember elárulja a nyelvtanulás igazi titkát (meglepően egyszerű)

JANITOR vs THE BIGGEST GUYS IN THE GYM. They Didn’t Expect THAT

Completely Destroyed Giant Gear Turned into Brand New Gear | Extreme Manufacturing Process

Csörte – Önkényuralmi alkotmánymódosítás?  - HírTV

Adagio (Cello, Piano, Violin) - Beautiful Relaxing Classical Music

God Says:"MY CHILD, I NEED TO SEE YOU URGENTLY!"/God Message Now/God Message

Britain's Got Talent 2026: Top 10 BEST Auditions So Far!

Yuja Wang - Ravel G Major Piano Concerto plus encores

GOD FREQUENCY 963 Hz | ATTRACT MIRACLES, BLESSINGS AND GREAT TRANQUILITY IN YOUR WHOLE LIFE #15

Áder: “Sürgősen felejtsék el, vonják vissza!” - Áder János #32

Unbelievable Smart Worker & Hilarious Fails | Construction Compilation #8 #adamrose #smartworkers

Santo Rosário | Sexta-feira | 04:00 | 12/06/2026 | Live Ao vivo

Beethoven - Klavierkonzert Nr. 5 | Daniel Barenboim | Mariss Jansons | BRSO

Nobody Breaks Celebrities Like Mr.Bean!
▶︎

Nobody Breaks Celebrities Like Mr.Bean!

[5 Hours] Mozart Complete Piano Sonatas :: Yeol Eum Son

They Didn't Like Her Look, But Then She Sang Like a Star! 🤩

Romantic Era Adagios (Cello, Violin & Piano) — Most Beautiful Adagios of All Time | Relaxing Music