Olimpikon 25 évig az állambiztonságnál, majd a Fidesznél: Kárpáti György
25 év az állambiztonság nyilvántartásában - és szolgálatában. Kárpáti György nem csak az egyik legtovább szolgáló hálózati személy az állambiztonság nyilvántartása szerint, hanem egyúttal két lábon járó bizonyítéka annak, hogy mennyire amorális az ügynökügyek kezelése Magyarországon. A hatályos jogszabályok alapján ugyanis 90 évre zároltathatta adatait a levéltárban. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy amennyiben az ügynökökön múlik, akkor kb. 2100-ban fogjuk megismerni hogy mit is műveltek ők.

▶︎
Γιάννης Ιωαννίδης : " Το Καμένο Πρόσωπο της Ελλάδας - Η Αχρηστοκρατία "

▶︎
Hóman Bálint ügyében hozott 1946-os és 2015-ös ítéletek

▶︎
A történész és a botrány - Szekfű Gyula és a száműzött Rákóczi

▶︎
A vízilabda Puskása - Kárpáti György

▶︎
Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni

▶︎
Polcz Alaine: Asszony a fronton és az orosz diplomácia tiltakozása

▶︎
„Fidesz? Game over” – Tusványos résztvevőit kérdeztük az összeomló Fideszről

▶︎
A Mindszenty-mítosz

▶︎
Ungváry Krisztián: Trianon és revíziója

▶︎
Ungváry Krisztián — Történész pergőtűzben (Ep. 015)

▶︎
„Lehet, hogy téged visz el a szuperügyészség” – a demokráciáért aggódik a Fidesz Tusványoson | 24.hu

▶︎
Köztünk élő ügynökeink - Beszélgetés Ungváry Krisztiánnal

▶︎
Orbán ellen vallhatnak az NKA-ügy letartóztatottjai?

▶︎
Antiszemitától a rabbifestőig - Szennik György

▶︎
Ungváry Krisztián: Mítoszok és valóság Ukrajnáról

▶︎
Ungváry Krisztián: „Bayer Zsolt ennek a rendszernek az igazi arca és kulturális színvonala”

▶︎
Ungváry Krisztián előadása 9. :: Az „ügynökügy” mint a magyar demokrácia deficitje

▶︎
Ungváry Krisztián megvédi Rogán Antalt - de melyiket?

▶︎
Deák Akadémia - Az államvédelmi szervek

▶︎
