Hogyan leszünk képesek Isten Igéjét hatalommal szólni? - Németh Sándor igehirdetése
Vidám Vasárnap - 2016. november 13. Kommunikációs képességünk a Teremtőtől származik. Ő adta, illetve határozta meg nyelvünk alapvető funkcióit, feladatait, amelyeket a Teremtés könyvében ismerhetünk meg a Bibliából:– Az emberi nyelv első számú feladata, hogy Isten szócsöve legyen a Földön. Teremtőnkkel megegyezően ugyanazt kell mondanunk, Isten Igéjét kell szólnunk.– Isten az embert olyan beszédképességgel ruházta fel, hogy tapasztalatain túl, intuitív módon tudta megismerni a körülötte lévő élővilágot, amellyel harmonikus kapcsolatot hozott létre. Megragadta a létezők lényegét, ami többek között az állatok névadásában nyilvánult meg.– Nyelvünk, beszédünk következő alapfeladata az egységteremtés, amely megvalósult Ádám és Éva szellemi, lelki és testi integrációjában.Kommunikációs képességünk forrása a szívünk, ahol szavaink formálódnak, ezért beszédünk valójában nem akusztikai jelenség, hanem szellemi dolog. Ha Isten felkeni a szívünket és a szánkat, hogy Igéjét tartalmával együtt befogadjuk, és tisztán hordozzuk, akkor feladatunk, hogy ezt kimondjuk. Jézus Krisztus evangéliumi csodái is azon alapultak, hogy bejelentette, kimondta Isten életét. Elhangzott igék: Mózes II. könyve 4,11–12 Példabeszédek 18,21 Lukács Evangéliuma 6,45–46 Sámuel II. könyve 23,2 2. Péter levél 3,5–7 Lukács Evangéliuma 4,18–19

🔴 Rendkívüli miniszterelnöki sajtótájékoztató

Szent Szellem dolgainak megértése

Az ellenség átkainak és ellenállásának megsemmisítése és ennek eszközei

Keresztény énekek 2. rész

Hogyan hoz a hit gyógyulást? | Fodor Sándor | 2024.09.28

Az ember, aki egyetlen kérdéssel átírja az emlékedet

Németh Sándor: A szellemi hatalom törvényes alapja - Németh Sándor

Hogyan szolgáljuk Isten Igéjét? - Németh Sándor igehirdetése

Jézus élete 4K

Elég a Drámából - Uzonyi Barnabás

RESTORING THE ORDER 2026 - DAY-1 #dunsinoyekan #worship #intimacy

Isten Igéjének hatalma - Németh Sándor igehirdetése

Megtérés és az üdvösség - Németh Sándor igehirdetése

Az Úr dicsőségébe való menetelésünk - Németh Sándor igehirdetése

Isten kiemel a gyászból és a magányból. 1.rész. - Joyce Meyer

A hála megnyitja az áldás útját | Fodor Sándor | 2025.11.01

32. Fidesz kongresszus - élő közvetítés - HírTV

Hogyan töltjük be Isten törvényét? - Németh Sándor igehirdetése

Ne félj, csak higgy! - Németh Sándor igehirdetése

