MINT EGY BOSSZÚFILMBEN: üldözés, forgalomfeltartás, majd dulakodás a főút közepén
Olvasónktól kaptuk az alábbi, több szempontból is botrányos fedélzeti kamerás felvételt. Már a kamerás autó mögé történő kanyarodásnál is kis híján balesetet okozott, de ez még csak a kezdet volt. A sofőr ezután nagy tempóban utoléri a felvételt készítő járművet, majd többször is veszélyes manővereket hajt végre: agresszíven előz, miközben szemből folyamatosan jönnek. A történet a videó végére válik igazán egyértelművé: úgy tűnik, a sofőr célja egy előrébb haladó furgon utolérése volt. Amikor ez sikerül neki, hirtelen a jármű elé vág, teljesen megállítva az előtte haladó forgalmat. Kiszáll, odamegy a furgon vezetőjéhez, és szóváltás, majd fizikai dulakodás alakul ki a két férfi között. Miután – vélhetően a saját értékrendje szerint – rendezte a helyzetet, visszaszállt autójába és elhajtott. A videón látottak alapján több közlekedési szabályt is megszegtek, de ami ennél is súlyosabb: olyan viselkedésnek lehetünk tanúi, amelynek semmi keresnivalója a közutakon. A közlekedés nem lehet az önbíráskodás terepe, és semmilyen sérelem nem jogosít fel senkit arra, hogy másokat veszélybe sodorjon valaki. FŐ TÁMOGATÓNK, A NEXTBASE. Fedélzeti kameráikat keresd itt: https://www.arukereso.hu/CategorySear... ÍGY KERÜLHETSZ TÁMOGATÓINK KÖZÉ: https://bpiautosok.hu/tamogatonk-a-te... --------------------- TÁMOGATÓINK: https://www.szervizprogramom.hu - SZERVIZPROGRAMOM.HU - Többé nem papírozol. Digitális munkalap és ügyvitel GINOP támogatással https://www.roadrace.hu - ROADRACE.HU - a legális versenyek oldala. Információ: [email protected], powered by PILOT-SYSTEM https://fellpack.hu - FELLPACK.HU - Csomagolóanyagok széles választéka raktárról - Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más https://autovignet.hu – Autópálya matrica vásárlás online Egy FELIRATKOZÁSSAL IS TÁMOGATHATSZ minket, amit előre is nagyon köszönünk Neked! Új tartalmakért KÖVESD weboldalunkat: https://bpiautosok.hu , valamint Facebook oldalunkat: https://fb.com/bpiautosok.hu ------------------------- Örömmel látjuk a véleményed, de kérünk, hogy kommenteléskor tartsd be az alábbi szabályzatot. Maradj tisztelettudó! Ne sérts meg másokat! Kerüld a trágárságot és a gyűlöletkeltést! Ne ossz meg jogsértő tartalmat/kommentet! A teljes hozzászólási szabályzat itt olvasható: https://bpiautosok.hu/olvasoi-hozzasz... Köszönjük, hogy kulturált és értelmes beszélgetést folytatsz felületeinken! -------------------------

Nem tudtuk megjavítani, így adtuk vissza a kliensnek - az első autó ami kifogott rajtunk

Ilyen egy ÖTCSILLAGOS HOTEL Egyiptomban

Hova tűnt Rogán és Lázár? – Orbán egyedül maradt

Naboural šalinu, položil cisternu, dinosaurus na kruháči a kdo měl přednost? - Dashcam 145

“You’ll Never Be Like Us.” Until 500KG Happened 🔥

I Repaired the Broken Swing Gear which no Mechanic Repairs |Give your Opinion by Watching the Video

OLIGARCHATÚRA Tóth Ildikóval: megmutatjuk a NER budapesti luxusát

Megújul a magyar vasút

Kétségbeejtő, amit a Zsigulival művel a bácsi a 13. kerületben. Sajnos nem egyedi eset...

Dühroham, baleset, aljasság – március legdurvább esetei

APJÁT MEGNÉZTÜK A KÓRHÁZBA

Észak-Korea nélkül már összeomlott volna Putyin? – Mezei Tibor

🚨DURANDAI 🪓betolakodók🚧🚔(Bűnvadászok 43.)

ÍGY JÁRTAM A VÉDA-val – Nem a sebesség volt a legnagyobb baj | AgyBAJ – KATTANÁS #2

Photographers Who Became Friends With Wildlife in the Sweetest Way! 😍🐾

Ennyi őrültséget és balesetet szerencsére ritkán látunk egy hónap alatt

HIHETETLEN TEMPÓVAL hajtott a zebrára rollerrel. ÓRIÁSI ÁRAT FIZETETT ÉRTE

„Így magyarázkodni még nem láttuk Magyar Pétert, ki sem merte mondani Polgár Judit nevét”

Busz vs. Skoda harc az Árpád hídnál, járdáról indított kézifékes repülőrajt

