⚒ KÉT TÖRÖK KORI ÁGYÚGOLYÓ A DUNÁBÓL 🌊 KÜLÖNLEGES LELETEK A LÁNCHÍD ALÓL🤿

⚒ KÉT TÖRÖK KORI ÁGYÚGOLYÓ A DUNÁBÓL 🌊 KÜLÖNLEGES LELETEK A LÁNCHÍD ALÓL🤿 A Budapesti Történeti Múzeum a Lánchíd felújításához kapcsolódóan régészeti szakfelügyeletet végez, amelynek keretében több, régészetileg érdekes tárgyat sikerült a felszínre hozni. Az egyik ágyúgolyó körülbelül mintegy 30 kg-os, még a nagyobb tömege meghaladja a 150 kg-ot. A kisebbik ágyúgolyót már hónapokkal ezelőtt megtalálták, de a felújítási munkálatok és a toronydaru foglaltsága nem tette lehetővé a korábbi kiemelést. Most egyszerre zajlott le a két késő középkori ágyúgolyó kiemelése. Videós beszámolónkon Terei György, a BTM Vármúzeum Középkori főosztályának vezetője és Tóth János Attila régész mesél a leletekről. Tóth János Attila, víz alatti feladatokkal is foglalkozó régész merült le a másfél mázsás ágyúgolyóhoz a Duna mélyére, hogy a csörlőzéshez a megfelelő módon rögzítse a súlyos, kőből készült golyót. A kutatóhajóra felhúzva a Lánchíd budai hidfőjénél talált leletet át kellett vontatni a pesti oldalra, mivel a súlyos ágyúgolyót csak a Lánchíd felújításán dolgozó toronydaru volt képes kiemelni a hajóból. Ezután a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai teherautóra való gondos rögzítés után elszállították a leleteket a múzeum raktárába. Köszönjük a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. segítéségét a beszámoló elkészítéséhez. #ÚjraVeletek #BTMVármúzeum #Lánchíd #BudapestiTörténetiMúzeum #afővárosmúzeuma #BTM #együttMŰKÖDÜNK #vigyázzunkegymásra

Újpesti Retro - 15 éves a Megyeri híd
▶︎

Újpesti Retro - 15 éves a Megyeri híd

Ezüstpityke, Gyöngygallér - Csárdások
▶︎

Ezüstpityke, Gyöngygallér - Csárdások

Budapest rejtélyes hídtörténete, avagy a hajóhídtól a Megyeri hídig | Tudomatörit dokumentumfilm
▶︎

Budapest rejtélyes hídtörténete, avagy a hajóhídtól a Megyeri hídig | Tudomatörit dokumentumfilm

Holch Gábor: Nulla bizalmi szintről indulunk egy kínaival
▶︎

Holch Gábor: Nulla bizalmi szintről indulunk egy kínaival

The amazing invention of a 65-year-old carpenter amazed engineers! Homemade woodworking tools.
▶︎

The amazing invention of a 65-year-old carpenter amazed engineers! Homemade woodworking tools.

Magyar Péter: „Megszabadítjuk a magyarokat a politikai és gazdasági maffiától”
▶︎

Magyar Péter: „Megszabadítjuk a magyarokat a politikai és gazdasági maffiától”

KIPATTANTAK A LUXUS MERCIBŐL, majd jött a meglepetés
▶︎

KIPATTANTAK A LUXUS MERCIBŐL, majd jött a meglepetés

HÉVÍZ: DZSUNGEL A VÍZ ALATT | Magyar természetfilm
▶︎

HÉVÍZ: DZSUNGEL A VÍZ ALATT | Magyar természetfilm

Milyen emberek maguk? – forró pillanatok a parlamentben
▶︎

Milyen emberek maguk? – forró pillanatok a parlamentben

Rétvári csak pislogott: Magyar Péter földbe döngölte
▶︎

Rétvári csak pislogott: Magyar Péter földbe döngölte

Fekete amúrok nyomában - A Diana tó gyöngyszemei 🐳🎣
▶︎

Fekete amúrok nyomában - A Diana tó gyöngyszemei 🐳🎣

Wonders of Hungary | Why Is No One Talking About This Country? | 4K Travel Guide
▶︎

Wonders of Hungary | Why Is No One Talking About This Country? | 4K Travel Guide

Omega -  Gyöngyhajú lány (2012)
▶︎

Omega - Gyöngyhajú lány (2012)

TV ART SLIDESHOW 24/7 | Vintage Floral Gallery 🌼4K Framed Art Screensaver for Living Room
▶︎

TV ART SLIDESHOW 24/7 | Vintage Floral Gallery 🌼4K Framed Art Screensaver for Living Room

Szent a béke? Magyar Péter közös képet osztott meg Forsthoffer Ágnessel
▶︎

Szent a béke? Magyar Péter közös képet osztott meg Forsthoffer Ágnessel

Fegyverraktárak, autó tuning és Tommy Vercetti - 22 új részlet, amit kiszúrtunk a GTA 6-ban
▶︎

Fegyverraktárak, autó tuning és Tommy Vercetti - 22 új részlet, amit kiszúrtunk a GTA 6-ban

Így rohad a Petőfi híd
▶︎

Így rohad a Petőfi híd

Óriási FEKETE AMUROKRA horgásztam Pest mellett!♠️🐳🌲
▶︎

Óriási FEKETE AMUROKRA horgásztam Pest mellett!♠️🐳🌲

Never Buy a Water Pump Again! A 65-Year-Old Plumber Made His Own Water Pump Using PVC Pipes | Update
▶︎

Never Buy a Water Pump Again! A 65-Year-Old Plumber Made His Own Water Pump Using PVC Pipes | Update

Deutschland – Paraguay Highlights | Sechzehntelfinale, FIFA WM 2026 | sportstudio
▶︎

Deutschland – Paraguay Highlights | Sechzehntelfinale, FIFA WM 2026 | sportstudio