Hevesi Tamás - Ezt egy életen át kell játszani (dalszöveg - lyrics video)
Hevesi Tamás 1964 június 20.-án született Gyulán. Édesapja jogász, édesanyja gazdasági igazgató volt. A zene természetes volt a családban, édesapja tangóharmonikázott, édesanyja gyönyörűen énekelt. A nővére Edit, rajz-ének szakos pedagógus, a bátyja Imre zenész. A középiskola első,harmadik és negyedik évét a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalom-drámai szakán végezte.A második évben Gyulán tanult.1982-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de nem vették fel, ennek hatására a sport felé fordult, sikeres volt atlétikában és labdarúgásban. 1978-ban diákként alapította első zenekarát a kollégiumban HeHaKi - Japánszky 80 névvel. Tagok: Fábián Tamás, Hevesi Imre, Hevesi Tamás és Ürmössy László 17 éves amikor bemutatkozik a Gyulai SE NB II-es focicsapatában. 1983-ban egy sérülés után Szegedre költözött.Ment vele az egész zenekar.Tamás kántorként is dolgozott. 1980-ban Névtelen Nulla néven megalakult második együttese. A zenekar tagjai Erdős Péter, Fábián Tamás, Gyuris Róbert és Hevesi Tamás voltak. 1987-ben megjelent a Névtelen Nulla első lemeze Jeremy-I-II címmel. Néhány tagcsere után a Juhász Lászlóval és Köles Istvánnal kiegészült formáció a magyar könnyűzenei élet egyik jelentős együttesévé vált. 1989 június 8.-án egy négyórás búcsúkoncerten a Névtelen Nulla együttessel elbúcsúzott Magyarországtól. 1990-1994 között távoktatással végzett el egy ausztrál gazdasági főiskolát marketingturizmus szakon. 1994-ben jelent meg az Ezt egy életen át kell játszani című videoklipje, melyet Herendi Gábor és csapata készített. Ez évben jelent meg azonos című albuma, mely Tamás első szólóalbuma volt, ez platinalemez lett. A sydneyi olimpia évében Sydney felé című dala a Magyar Olimpiai Csapat indulója lett. 2004 óta edzősködik.Kétszer vezette a Ferencváros női csapatát és a női U21 válogatott edzője is volt.2020-ban a Gödöllő Sk edzője. Rendszeresen szerepel a Művészvállogatottban. A magyar DiaEuro válogatottal többször ezüstérmet szerzett és egyszer Europa bajnokok is lettek. 2014 nyarán Gyulán a szülővárosában 10 ezer ember előtt adott születésnapi koncertet. 2014 szeptemberében a TV 2 Sztárban sztár című showműsorban bújt világsztárok bőrébe hétről hétre.(Europe énekese, Demis Roussos, Andrea Bocelli ) 2016- ben a Nagy Duett című műsorban Kulcsár Edina volt a partnere. Bekerültek a döntőbe, de nem nyerték meg. 2016 nyarán a gyulai vár előtt koncertet adott, amin negyvenöt fős szimfonikus zenekar kíséretével énekelt. Nős,felesége Hevesi Kriszta sport- és szexuálpszichológus.1985 óta cukorbeteg,naponta 4x injekciózza magát. Példakép a diabeteses betegek között az egészséges életmódja miatt. 2020 első új dalának premierje a Petőfi Rádióban volt Boros Csabi műsorában . Az "Ébresztő" címmel. 2020 -ban részt vehetett a Raktárkoncert kezdeményezésen. #zene #zenész #zenekar #zeneszöveg / zeneszoveg / zeneszoveg.hu_official https://www.zeneszoveg.hu/ / zeneszoveg.hu Dalszöveg: http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/49... Szöveg: Sztevanovity Dusán http://www.zeneszoveg.hu/szemely/4163...

Hevesi Tamás - Ezt egy életen át kell játszani

Macskák Éjfél szöveggel

Demjén Ferenc - Várj, míg felkel majd a nap (dalszöveggel - lyrics video)

BODYBUILDERS Laughed at Him Again… Until Anatoly Was ATTACKED 😱💪🧹 | Gym Prank GONE Wild

Ez a kormány Magyar Péter hard, és élvezi

Hevesi Tamás - Ezt egy életen át kell játszani

Magna Cum Laude - Vidéki sanzon (Dalszöveg)

ÚJRA FELÁLLOK | Érzelmes Magyar Rock Ballada | Live Concert Atmosphere

Hadházi László -Én támadok te védekezz!!

Republic - A 67-es Út

Hevesi Tamás - Ezt egy életen át kell játszani /dalszöveg/

SzerencseSzombat - Hevesi Tamás - Ez egy életen át kell játszani

Ákos - Ilyenek voltunk (dalszöveggel - lyrics video)

Apa

Aleš Brichta - Dívka s perlami ve vlasech (Gyöngyhajú lány) (oficiální video)

Ocho Macho - Jó nekem (dalszöveggel)

TILINGER ATTILA - Egy életen át (2023)

Unbelievable Smart Worker & Hilarious Fails | Construction Compilation #5 #adamrose #smartworkers

OMEGA - 50 ÉVES jubileumi nagykoncert 2012.okt.6.

