Ismerős Arcok - Itt jártam

Itt jártam A fényképeket nézem, Kéne mindenképp Az az elhallgatott mondat, Mitől minden olyan szép. A városban az élet Sajnos jobb időkre vár, Ahogy énbelém a lélek Már épp csak hálni jár. Az emberek már nem nevetnek, Nem élnek, csak nem tudják. Éhesek és nem szeretnek, Mint az éhező kutyák. Az a kisfiú a képen Most is várja még a lányt, S hogy oly sokáig hiába, Az már csak engem bánt. Az évek elmaradnak, Rabolják az életem, És az emlékek sorával Küld jelet a végtelen. A fényképedet nézem, Nekem kéne mindenképp Az az elhallgatott mondat, Mitől minden olyan szép. Ha végre indulnál, ha végre jönnél felém, Szeretném újból az életem. Mint eső a napfényben, ború a jókedvben, úgy Tűnne el tőlem a félelem. /Fényképeket nézve, emlékek közt kutatva keressük a saját nyomainkat. Nyomokat, melyeket másokban hagytunk, melyekről csak mi juthatunk eszébe valakinek. Ha találunk ilyet, az jó. Ha mosolyt is fakaszt, akkor nem éltünk hiába./