Doc Martin 3. évad 2. rész
Dr. Martin Ellingham, a sikeres londoni sebész kénytelen hátat fordítani hivatásának, miután egy műtét során rosszul lesz a vér látványától. Körzeti orvosként folytatja, egy Isten háta mögötti településen, ahol sokat nyaralt gyerekkorában nagynénjénél. A faluban kíváncsian várják az új orvost, Martin dokinak pedig még fogalma sincs róla hogy ezen a helyen nemcsak gyógyítania kell a betegeket, hanem meg is hallgatnia őket. Vasalt öltönyében és fekete autójában a nyugalmas kis faluban Martin doki olyan, mint egy partra vetett hal. Martin doki és Luisa közötti szerelmi szál szorosabbra fűződik, úgy tűnik végre révbe. érnek. A roppant szórakoztató háttérhangulatot az új körzeti rendőr adja - akinek több a fóbiája, mint az egész falunak, ráadásul narkolepsziás. Luisa mellé egy új család költözik, az apa pszichiáter és roppant egyedi nevelési leveket vall, és ezt az egész falu megsínyli:-)

🔴 Megújul a magyar vasút – Magyar Péter és Vitézy Dávid sajtótájékoztatója

Die AntifAnstalt: Die 100. Folge! | Die Anstalt

Az NKA-botrány miatt a hatóságok lefoglalták a Fidesz szervereit

Kivonult a Tisza, káoszba fulladt a parlament ülése

I'm Testing UNBELIEVABLE Minecraft SEEDS...

OLIGARCHATÚRA Tóth Ildikóval: megmutatjuk a NER budapesti luxusát

Deák Dániel: Kijelenthető, hogy Orbán Viktor visszatért - HírTV

Polgár Judit-ügy: Hibázni emberi dolog?

Bandaháború, Don Hatvanpuszta és a félmilliós szemüveg: elképesztő szócsata a Parlamentben

Why the Pyramid dream is a lie - and the scam, too

Rendkívüli: megtámadták Moszkvát, Oroszország brutális válaszcsapást mért - Krausz Tamás

Trump Slaps Fiery Tariff on Canada & SAVE Act Takes Voting Cues from Olive Garden | The Daily Show

Doc Martin 2. évad 4. rész

Luxury retirement in Turkey: Why German pensioners are emigrating | Report

Afghan stabs Marius in Trier: "I just screamed: My child, my child" | NIUS Live

Doc Martin 3. évad 4. rész

Hova tűnt Rogán és Lázár? – Orbán egyedül maradt

SCHADEN = RANDOM ITEM (EXTREME OP ENDBOSS BATTLE)

FENYEGETŐZIK A FIDESZ, ÚJ PÁRT ALAKUL, MENEKÜL SULYOK ÉS SZIJJÁRTÓ😂

