2025.09.10. A Keleti pályaudvar lezárva, pótlás minden eszközzel, a 37E villamos és MB80 pótlóbusz.
Az eredeti csatorna úgy tűnik sajnos végleg MEGSZŰNT!! Megpróbálom a lehetetlent, újra felépíteni! MINDENKÉPPEN IRATKOZZATOK FEL, HÁTHA SIKERÜLHET!! Kommentált, FULL HD videó! 2025.08.26. - 2025.09.20.-ig a Keleti pályaudvart pályafelújítás miatt kizárták a forgalomból. A 80-as és 120-as vasútvonalakról a vonatok csak Kőbánya-felsőig közlekedtek. A pótlásra két alternatívát is létrehoztak, az egyik a Puskás Ferenc stadionhoz közlekedő MB80-as vonatpótló autóbusz, mely nagyjából percenként indult csuklós járművekkel, a másik az érdekesebb, a 37E gyorsvillamos. Ez utóbbi egy külön közlekedéstörténeti kuriózum, hiszen ilyen gyorsított villamos eddig tudtommal még nem közlekedett a budapesti hálózaton. Az utasok tapasztalatom szerint a villamosos változatot jobban kedvelik, többen használják, persze egyáltalán nem biztos hogy ez a nap minden időszakában így van. A 37E vegyes típuskiadással fut, TW6000-es Hannoveri és Tátra T5C5K-2M szerelvények is köröznek rajta. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a Banánok között már több fix lépcsősre átépített is van, akkor még színesebb a paletta. Persze a másik oldalon az MB80-as pótlóbusz sem egyhangú típus szempontjából, legalább ötféle különböző színű és típusú csuklós pörög ezen a rövid szakaszon. BecsVision 2025 SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!! Ez egy FULL HD 1080p videó. Érdemes a minőséget beállítani a fogaskeréknél!! Kérlek ha tehetitek támogassátok a csatornát a mostani nehéz időkben! 🔁REPONT: https://shorturl.at/gVV9W 🟦PAYPAL: https://www.paypal.com/paypalme/Becsk... 🟪REVOLUT: @becs281 💳OTP: 11773140 -10378539 (Becsky András néven) Köszönettel: Becs

A kamionos saját erőműve! ⚡ Megmutatom a teljes rendszert és a megtérülést.

Milyen a Mach E 430 000 km. után

KÍNA KILLER – Mercedes GLC

Uniós források, vasútfejlesztések, a gyűlöletpropaganda vége és a Közlekedési Múzeum megmentése

Skoda 105/120 az autók Becherovkája.

2024.09.20. A legnehezebb nap a fővárosban. Tetőzés közelében a Duna Budapesten. Az árvíz 823cm-nél.

Az Euró Bevezetése Tönkretenné Magyarországot?

2025.09.18. A 37E viszonylat, avagy vonatpótló expressz villamos. Keleti pályaudvar lezárásának okán

Fokozatosan fogja elveszíteni a szavazóit a Tisza Párt - HírTV

Épp a leszállás előtt zuhant le a Boeing! Mi történt? | Légi balesetek – újrajátszva

🚨Közúti SUTTYÓSÁGOK – mutatjuk a legpofátlanabb sofőröket

2025.10.30. Villamosbaleset a Fehérvári úton. A 1313-as GANZ(47) hatalmasat kapott, de állta a sarat

How are buses made? The process of mass-producing buses in Japan, a country that values quality.

2026.06.24. Az épülő közúti híd Mohácson vasút nélkül, avagy egy hatalmas elszalasztott lehetőség.

A mai gyerekek ezt NEM élnék túl... ILYEN volt a régi iskola a 80-as években

Így vegyél használt prémium autót!

Dorozsmai Péter | Húrokon írt történelem III. évad #10

2016.06.30. A szolnoki fűtőházban. Leállított, FKI Szilik, klasszik Dácsiák, és a különleges Gigant.

Santo Rosário | Sexta-feira | 04:00 | 03/07/2026 | Live Ao vivo

