Felszentelt Életek – Almásy Tamás, a Budapest-Pestújhelyi Keresztelő Szent János Plébánia plébánosa.
A Felszentelt Életek – A Papi Hivatásokról, Őszintén című videósorozatunk mai vendége Almásy Tamás, a Budapest-Pestújhelyi Keresztelő Szent János Plébánia plébánosa. Tamás atya hivatását középiskolai matematika tanárként találta meg, amiben nagy örömmel ki is tudott teljesedni, egészen egy szörnyű balesetig, aminek következtében szinte teljesen lebénult. Ebben az állapotban kezdte őt a Jóisten szelíden és csendesen a papi hivatásra szólítani. Arról, hogy ezután milyen kitartásra és elszántságra volt szüksége ahhoz, hogy alkalmassá váljon a papságra, hogy hogyan maradt hű önmagához az új hivatásában is és hogy azóta milyen csodákat tapasztalt az életében – a műsorvezető Horváth Nelli kérdezte. Tartsanak velünk!

▶︎
A Felszentelt Életek – Dr. Dobszay Benedek ferences szerzetes atya.

▶︎
Felszentelt Életek – Dr. Balázs Pál, c. apát, c. főesperes, ny. plébános

▶︎
A poénokon túl: Kovács András Péter (KAP) élete legnehezebb pillanatairól és a boldogságról

▶︎
Az első letartóztatások; A politikus életpályamodell vége?; Szabadságharc klímával és mobiltöltővel

▶︎
"Embertelen tróger" - teljesen elborult Magyar Péter? - Georg Spöttle

▶︎
Elhallgatott összeomlás: titkolják a nyugatiak a katasztrofális ukrán területvesztést? – Üveges Huba

▶︎
30 kérdés az országosrendőrfőkapitányhoz

▶︎
Székely János püspök atya előadása a Ferences Padagógiai Napokon

▶︎
Felszentelt Életek – Dr. Schranko László atya, az Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánia plébánosa

▶︎
Cukkini fasírt

▶︎
„Kitagadtak a gyerekeim" | Nádas György

▶︎
Somkuti Bálint: Putyin után egy sokkal agresszívabb vezetés jön?

▶︎
Jézusban ér össze minden ígéret – Kérdezz–felelek a Biblia egy év alatt p.

▶︎
Excommunication | The SSPX and the Battle over Vatican II

▶︎
Intim torna: luxus vagy alap? Mikor árt?

▶︎
A Lélek Szava | Istennel csak a jelenben lehet találkozni - Szilágyi Szabolcs piliscsabai plébános

▶︎
Fóris Attila - „Rendszerváltás 2. - Vásott fogú keresztények”

▶︎
Fábry Kornél - Hogyan olvassuk a Bibliát?

▶︎
2026 04 14 Veresegyház

▶︎
